Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

HARMADIK RÉSZ. A XIX. század történelme. - XX. Uralkodó és bevett vallás. Az új élet kezdete

erejével hatni kivánó támadása, mely a felekezeti különállás ellen irányul s »A keresztényeknek vallásbeli egyesülésekről irott levelek« -cím alatt a római katholikus anyaszentegyház nagy tekintélyét, hatalmát stb. dicsőíti. A végkövetkeztetés nem más, minthogy a protestánsok lássák be tóvelygésöket s térjenek vissza az egyedül üdvözítő egyház kebelébe. Midőn Báthory Gábor, Guzmics álláspontjával szemben, egy újabb prédikációt bocsátott a világ elé, melyben azt tárgyalja, hogy »Lehet-e, van-e egyedül üdvözítő ekklézsia ? ha lehet s van, hol van s melyik az ? «, a vita igen széles mederben indult meg. Maga Báthory ugyan többet nem szólt a vitába, hanem annál élénkebben polemizált Guzmics Izidor, kinek Fejér György, Ágoston János, Kovács Mátyás, Cseh László s másokban társai, Vámosi Pap István s Szikszay Beniaminban pedig némileg ellenfelei támadtak. Vámosi Pap István »A vallási egyesülés ideája s ezen idea realizál tatásának eszközei« című müvében valami egyesülési formát is ajánlott, míg Szikszai Beniamin az uniót már is fennállónak s a kölcsönös becsülós és szeretet által fenntartandónak mutatta fel. A. kérdés 1827-ben újból felelevenedett az »Elet ós Literatura« •című folyóirat hasábjain. Kölcsey Ferenc, Guzmics Izidor és Szontag •Gusztáv foglalkoztak néhány cikkben az üggyel, de már ekkor igen kevés figyelem és érdeklődés jutott osztályrészükül.

1 Az az idealismus és a művészetért való ama rajongás, mely a protestáns Kölcseyt a római katholicismus dicséretére ösztönzé, nemkülönben a hithű, tudós szerzetesnek, a maga egyháza kiválóságáról zengett hangzatos dicsőítései, már-már belefuladtak annak a nagy mozgalomnak a zajába, mellyel a felébredt nemzeti szellem a tétlen szenvedés, a színtelen érzelgés teréről a nemzeti állam kiépítésének munkamezejóre lépett. Az élet, a maga milliónyi változatos alakzataival, melyek mindenikének külön alapja, külön létjogosultsága van, át meg átjárta a nemzet zsibbadt tagjait. Az életnek nyomába lépő munka, a munkának száz- ós ezerféle eredményei, az egyéniség hódító ereje: a reunió gondolatát, mint üres phantomot, egyszerre •elfútta az emberek gondolatából. Az álmodozás idejét a tettek kora váltotta föl. Az ideák helyére a pezsgő, az eleven életerő alkotásai lépnek s ezek a protestantismus létjogosultságának bizonyságaivá, de egyúttal biztosítékaivá is válottak. Különben nem szabad azt sem felednünk ezen irodalmi vitánál, hogy mialatt a »literaturaban« a római katholikus részről a vallási egyesülés lehetőségét, az unió realizálásának magasztosságát 1 Sárospataki Füzetek. 1860. 481., 631. s köv. lap.