Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IV. A vallásjavítás a mohácsi vész után

amely gátakat pedig Ferdinánd királyi parancsai, Várdai majd Oláh prímások főpapi rendeletei e vidékeken a vallásjavítás elé emelni igyekeztek, azokat a rohanó ár, a prédikátorok és a gyülekezetek lelkesedése, a wittenbergi főbb reformátorokkal sűrű levelezésben állott szabad kir. városok hatalomkörének, a zavaros idők által eszközölt tágulása könnyű szerrel elsodorta, annyival is inkább, mert az egyházfegyelemnek a mohácsi vész után felettébb meglazulása következtében a katholikus káplánok, papok, sőt püspöki jogokat gyakorló prépostok között is akadtak nem kevesen, akik ha nem csatlakoztak is határozottan a wittenbergi reformációhoz, de mint férges gyümölcsök, mint botrányos életet folyatok, a római egyház fájáról lehullottak. A Szélességen már a harmincas évek kezdetén dús hajtásai voltak a reformáció fájának. Hiszen a kassaiak, mint láttuk, már 1531-ben magyar lelkészül hívták magukhoz Dévait, s mikor ezt az egri püspök még ez évben elfogatta, vele együtt elfogatta legalább egy kis időre, Sautner Antal eperjesi prédikátort ós Bertalan papot is. A Szepessóg reformálásában a fő dicsőség a nagytudományú Stockei Lénárdot illeti. Ez, miután a külföldi egyetemeken 7 évet töltött, szülővárosában, Bártfán lett tanító, hol az iskolát újra szervezte, új iskolai törvényeket dolgozott ki s rövid idő alatt a bártfai iskolát a németországi iskolák színvonalára emelte, ennek jó hírneve messze földről vonzotta ide az ifjakat, elvétve még katholikus vallásúakat is.

1 A bányavárosok a főpapi kormányzó hatalom erejét és súlyát a mohácsi vész után is inkább érezték, mint az országnak bármely más vidéke. Várdai érsek is, utóda Oláh M. is éber szemekkel őrködtek a különben is kezök ügyébe esett bányavárosokban a régi egyház érdekei felett s éppen emiatt a harcot nyíltan felvevő s kiválóbb szerepet vivő hitjavítókkal e vidéken nem igen találkozunk, hanem a reformációnak már a mohácsi vész előtt felbuzogott csermelye vagy három évtizeden át, vagyis Oláh M. haláláig, nagyobb zaj nélkül, mondhatni bujkálva, de azért egyre erősödve csergedezett tovább a selmeci, besztercei, körmöci hegyek között. Úgy e városok polgárai, mint a közöttük működő plébánosok, s hellyel-közzel egyes szerzetesek is már rég az evangeliom éltető vizénél keresnek s attól nyernek üdülést, de egyházi és világi tekintetben hatalmas főpapjaikkal szemben óvakodnak határozottan színt vallani. Viszont 1 V. ö. Klein: Nachrichten ; Fabó And.: Monumenta. Hörk Józs.: Az eperjesi ev. kollégium története 1896.