Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XIX. II. József és II. Lipót
a nemzeti ellenállás élesztő kohóinak, a vármegyéknek ikertestvérét. Zay Péter, aki különben nagy híve volt, siker nélkül kérte, hogy engedje meg a zsinattartást, ami nélkül szervezkedésük nem lehet állandó. A császár a rendes évi gyűléseket is sokallja; az önkormányzat iránt annyira elfogult, hogy komoly munkára egyáltalán képtelennek, alkotásra tisztára meddőnek tartja. Az ő ideálja a konzisztóriumi szervezet 4—4 egyházi ós világi tanácsossal, mely Pozsonyban vagy Sopronban székelne. 1 A politikai helyzet, az egyház szorultsága s aggodalmas jövője egyeseket megbarátkoztatott e gondolattal, de az egyház közvéleménye állhatatosan ellene szegült. A reformátusoknál pár évre — még Mária Terézia idejében s épen az ő ösztönzésére — megalakult a konzisztórium Beleznay Miklós elnöklósével. Tagjai nyolcan voltak, a négy püspök s négy kerületi főkurátor s 1773 szeptember 2-án Bugyiban tartották alakuló gyülésöket. Mária Terézia élte vége felé belefáradt a sok küldöttség fogadásába, mely minduntalan egy-egy vallási sérelem orvoslását kérte tőle, s azt az óhaját nyilvánította, hogy a vallásügyi panaszokat közös folyamodványban terjesszék eléje. Ez a királyi ötlet teremtette meg az egyetemes konzisztóriumot, amelynek elnöke Beleznay lett s mely egyetemes titkárul vagy ágensül Bessenyeit szerződtette. Beleznay és Bessenyei megbízásában a református közvéleménynek az a meggyőződése diadalmaskodott, hogy az egyház érdekét a dinasztiához húzó, az udvari körökben kedves egyéniségek inkább előmozdíthatják, mint Bécstől, Pozsonytól távol élő falusi nemesek, akikben az udvar állandóan a kuruckori hagyományok ápolóit s az ellenzéki szellem élesztgetőit látta. Azonban ez a remény is hiábavalónak bizonyult s a protestáns egyháznak csak újabb keserű csalódást, meg nagy anyagi terhet okozott. Bessenyei is, Beleznay is »csodaváltozást« igért s esztendők multával is minden a régiben maradt. A bizalom kezdett oszladozni, a terhet sokallották s bántotta őket, hogy Bessenyei a rendes ágenssel, Nagy Sámuellel nem tudott összeférni. Erejöket egymás ellen fordították, gáncsoskodtak és panaszra jártak. Beleznay erőszakos, katonás, parancsolni szerető s felelősséget, számadást nem tűrő egyénisége szintén útjában állt a központi konzisztórium népszerűségének. Végre kitűnt, hogy nem annyira a protestáns egyház érdekeit képviseli az udvarnál, mint inkább az uralkodó akaratát a protestáns hitfelek közt. Ez a kiábrándulás, valamint az új kerületi kurátorok, Ráday Gedeon és Teleki József gróf nagy tekintélye a hetvenes évek végén megbuktatta a konzisztóriumot 1 Zay Miklós gr. közleményei a Prot. Egyházi és Iskolai Lap 1901. évi folyamában.