Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.
ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - III.A reformáció terjedése, első terjesztői és pártfogói
a kir. rendelet — az eretnekeket büntetlenül hagyjátok, vagy éppen Luther ragályos dögvészének terjedését előmozdítjátok, mi rajtatok a fő- és jószágvesztés büntetését irgalom nélkül vogrehajtjuk«. De legerősebben nyilatkozik a nemzeti pártnak a vallásjavítás iránti gyűlölete az 1525-iki (ápr. 24.) rákosi országgyűlésen hozott IV. törvónyeikkelyben, mely ekként szól: az összes lutheránusok az országból kiirtassanak, s bárhol találtatnak, nemcsak az egyháziak, de a világiak által is szabadon elfogattassanak ós megégettessenek. Mely cikkelyhez az e gyűlés folytatásaként tekinthető hatvani országgyűlés még ezt csatolta: »javaik pedig a királyi kincstárra és földesuraikra szállj anak.« Megdöbbentően szigorú és legmagasbb fokú vallási . türelmetlenség bélyegét viselik e most idézett törvónycikkelyek és királyi rendeletek. Hozzájuk hasonlókat ezen évekből aligha találnánk a nyugoteurópai népek törvénykönyveiben s királyi rendeletei között. Pedig nemzetünk ezer éves története számos bizonyságot szolgáltat arra nézve, hogy a magyar Nyugoteurópa összes népeinél türelmesebb úgy a különböző nemzetiségekkel szemben, mint vallási tekintetben. Ne is keressük e törvényekben s rendeletekben a nemzeti Génius sugallatát, hanem megtaláljuk azok forrását az ország függetlenségét veszélyeztető németek iránti gyűlöletében a nemzeti pártnak, a főpapság önzésében s a királyra gyakorolt nagy befolyásában; úgy szintén azon körülményben, hogy a pápa az időtáj t küldött az ország üres kincstárába a törökök ellen való védekezésre 60.000 aranyat s ezáltal a nemzet nemcsak hálára lett kötelezve a pápai szók iránt, de egyszersmind hathatósan ösztönöztetett is arra, hogy magát a külföld előtt igaz hitű róm. katholikus népnek tüntesse fel. No de éppen e körülményeknél fogva az idézett törvények ós rendeletek voltakópen csak papíron maradtak. Ezek alapján mindössze is egy »lutheránust« ítéltek halálra a budai bírák, de Mária királyné ennek a kivógeztetósót is megakadályozta (1526); no meg e törvények alapján ítélték halálra (1527) a libetbányai papot ós tanítót: NiJcolai Fülöpöt és Oregorit, csak hogy ezeket is nem lutheránus voltukért, hanem mint az alsó bányavárosokban keletkezett lázadásnak a szítóit. Sok idő s alkalom különben e kegyetlenül hangzó törvények végrehajtására nem is volt. A hatvani gyűlésen megbuktatott főúri párt előbb is, de főként az 1526 ápr. 24-én tartott országgyűlésen ismét felülkeredett. Zápolyai János háttérbe szorult, Werbőczy a nádori tisztről lemondott, s miután a király és királyné is a leginkább gyűlölt idegeneket környezetükből elbocsátották, a
