Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

MÁSODIK RÉSZ. A XVIII. század történelme. - XVII. Egyházi élet

papok és professzorok alkották; a nemesség tiszte az volt, hogy a vármegyén, országgyűlésen, királyi s püspöki hatóságok előtt álljon helyt vallásáért. III. Károly uralma, mely egyszerre minden téren megtámadta a protestantizmust s mintegy el akarta fojtani éltető forrásait, szükségessé tette, hogy a jogi dolgokban jártas s az udvarnál némi befolyással bíró világiak álljanak mind a két egyházban az igazgatás élére. Több sikert reméltek, ha hivatalos megbízás alapján kérik egy-egy sérelem orvoslását. Az új intézmény azonban a mostoha viszonyok miatt nagy nehezen vert gyökeret s csak Mária Terézia uralkodásának dereka táján állandósult; hatáskörét pedig sok ingadozás után maga az élet ós gyakorlat szabályozta. Az evangélikus egyházban minden ellenmondás nélkül elfogadták az új rendet; már az 1735-iki pesti értekezlet megválasztotta az első kerületi felügyelőket : a bányakerületbe Radvánszky Jánost, atiszaiba Szirmay Jánost, a dunántúliba Ostífy Mihályt, a dunáninneni kerületbe báró Calisius Keresztélyt, a rózsahegyi zsinat elnökének, Petrőczy Istvánnak vejét. 1758-ban újra összejöttek Pesten az evangélikus világi urak s új felügyelőket választottak az elhunytak helyére, egyúttal melléj ök helyetteseket rendeltek. Ezen a kongresszuson báró Zay Pétert egyetemes felügyelőül (primus et principális Inspector) kérték föl, de ez a cím még akkor nem jelentett egyebet, mint hogy ő volt az értekezletek hivatalos elnöke, s esetleg a királyhoz készülő küldöttségek természetszerű vezetője. Az evangélikus egyházban a kerületek mintájára az esperességek és gyülekezetek is választottak felügyelőt, a közrend, az esperesi ós lelkészi tekintély védelmére. A református egyházban a világi elem térfoglalását nem nézték egyforma szemmel. A tiszántúli kerület és Debrecen, ahol legerősebb volt a papi szellem, felzúdult ellene; a bodrogkeresztúri konventet, amely ez elvet az egyház életébe beleplántálta, dézsmaszóknek gúnyolta és a részére kijelölt főgondnokot, a nagytehetségű báji Patay Sámuelt el nem ismerte. Egy emberöltőnyi időn át tartó harc után tudott csak a világi elem az egyházi alkotmány sáncai közé benyomulni. Dunán túl, ahol a nagytekintélyű Kenessey István lett főgondnokká, a gyülekezetek természetesnek találták s még örültek rajta, hogy Kenessey, akit egész kerületszerte becsültek s akit a közbizalom évtizedeken által árnyék módra kisórt, hivatalos elöljárójukká és pártfogójukká lett. Hasonlóképp megnyugodott a tiszáninneni kerület Dőry Andrásban s minden nehézség nélkül elfogadta a Dunamellék is G-yürky Istvánt. Egyetemes főgondnokul, illetőleg a négy kerületi főgondnok és püspök értekezletének elnökéül gróf Bethlen Józsefet, Mármaros főispánját kérték föl, a nagyhírű Bethlen