Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - XIII. Tanrendszer, belső iskolai élet, tankönyvek, neveléstudomány. Magyar encyklopédia

Apáczait olvasva, látjuk, hogy nem az elmélet embere ír, hanem saját tapasztalataiból merítő' bölcs, aki a tanulóifjúságnak valóságos édes atyja. Nagy gondja van arra is, hogy az ifjúság csak jó könyveket olvasson, ne sokfélét, hanem jót és tartalmasat. Haszontalan könyvekkel nem kell az időt pocsékolni. Az idegen nyelvek tanulásáról igen sok hasznos elvet mond ki a »De studio sapientiae« című beszédében. Kikel a lelket ölő szabály magolás ellen, ós elveti azt az eljárást, mely szerint a csekély szókinccsel biró tanulót többnyire értelmetlen és unalmas mondatkészítósre tanították. E helyett azt ajánlja, hogy vétessék elő valamely új-testámentumbeli görögül csinosabban szőtt darab, melyben vagy történet, vagy hit foglaltatik; a tanuló abból hat vagy hét verset kiírjon; ezeket a tanár hangosan és értelmesen olvassa el ós fordítsa le magyarra, aztán egy vagy két óra múlva ugyanazt velük fordíttassa le. Aztán a görög szöveget szemeik elől elrejtve, a magyart visszafordíttassa velük görögre. De — úgymond — ezekben az lenne a főgond, hogy a tanulók a nyelvekkel együtt a nyelvekben foglaltatott tudományokat is tanulják. Az idegen nyelveknek eredménytelen tanításával foglalkozó tanítók még ma sem értik a grammatikai szabályok lelketlen magoltatásának hasztalan voltát. Apáczai ezeknek is elmondhatná ma: »hány van köztetek, aki sok idő alatt egyedül csak a grammatikában tanulandókat sajátította el ? Pedig amíg az ifjúság nagy munkával elméjébe vési a grammatika minden kitételeit, melyeket Cicero maga sem tudott volna tökéletesen és amelyeknek egy egész életen át alig veszi hasznát, ós amíg a tanító minden grammatikai különlegességeknek okát akarja adni, amikről maga Varró is hallgatott volna: vájjon addig a már említett autorokat nem lehetett volna-e mind magyarrá áttenni ? Bizonyára ezen autorok fordítása százszor nagyobb haszonnal járna, mint ezen szőrszálhasogatásokkal való foglalkozás . . .« Ezekből is láthatjuk, hogy Apáczai Cseri János korát megelőző belátással nézte a magyar nevelés-tanítás' ügyét; és hogy ő az általános hazai műveltség és tudományosság terén épp oly önálló gondolkodó volt, mint Szőnyi Nagy István az olvasástanítás terén. És ha végigtekintünk a XVII. századbeli protestáns tanügy ós közművelődós fejlődésén, jóleső örömmel győződhetünk meg affelől, hogy az a kor színvonalán állott. Az a sok szenvedés, melyet őseink az akkori politikai pártharcok és vallási villongások miatt kénytelenek voltak eltűrni, nem lohasztotta, sőt inkább fokozta a hitbuzgóságot és az áldozatkészséget.