Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - VII. A szentháromság-ellenes irány. Unitáriusok

prófétákat választott. . . s minden emberi gondolaton ós reményen kívül felvette ismét Árius rothadt belsejét, s visszatért e világra Sabellius, Photinus, Samosatai Pál s Sérvét cinkostarsaival«. A meghívó-levéllel együtt megküldték a zsinatot hirdetó'k a megvitatandó tóteleket is, másfelől megkeresték Miksa felsőmagyarországi főkapitányát, hogy parancsolja meg Lukácsnak és minden Árius-hiten levő papnak és világinak a zsinaton való megjelenést, másrészt hívja fel a lutheránus lelkészeket is az igaz Istenről szóló tudománynak támogatására. Megjelentek e zsinaton 18 protestáns egyházmegye papjai s vezéremberei, itt azonban — megzavartatván a zsinat, talán a kálvinista ós lutheránus lelkészek között az úrvacsoránál használandó kovászos vagy kovásztalan kenyér használata ügyében támadt egyenetlenség miatt, — pár héttel későbben a kassai, nyolc hónappal későbben pedig (1568 agusztus 24.) a sárospataki zsinat hozott Ítéletet Lukács ügyében, rásütvén az eretnekség bélyegét; Schvendi pedig az állításait visszavonni nem akaró makacs harcost — talán a római katholikus főpapok által is serkentetvén — Kassán börtönbe vettette. Pár évvel későbben Lukács aláirt ugyan egy Anthanásiusi hitvallást, de ennek dacára még 1573 ban is a szádvári börtönben sinlődött. A Miksa és utódai fennhatósága alá tartozott részeken többé nem volt szükség az ez ügyben való intézkedésre, de az ország keleti felében, majd a török hódoltság területén annál szenvedélyesebb küzdelem támadt a szentháromság tana felett, s a küzdelem folyik pár évtizeden keresztül szóval, tollal, folyik hitvitákon, országgyűléseken a leglángolóbb szenvedéllyel, amilyennel csak küzdhet telivér magyar telivér magyar ellen. Az egyes erdélyi theológusok fejében talán már korábban is zsibongott szentháromság-ellenes gondolatok fejlesztése s nyilvánítása szoros összefüggésben van Blandratának II. János udvarába való menetelével. Blandrata György piemonti származású (született 1515-ben) orvos volt, de mint korának más tanult embere, úgy ő is szaktudománya mellett erősen érdeklődött a vallási kérdések iránt és mint e korban Olaszország több más jeles és kiváló humanisztikus műveltségű tudósának a lelkében, úgy az övében is visszhangra találtak a szentháromság-ellenes gondolatok. E szélső irányú reformátorok sorsáról fentebb szólottunk (105. 1.); e sors részese lett Blandrata is. Olaszországból Genfbe (1553), onnan pedig — előtte lebegvén a máglyán elhamvadt Sérvét esete, — Lengyelországba menekült (1558), hol ő már korábban is hosszabb ideig tartózkodott, hol rövid idő alatt nagy befolyásra tett szert, s az ország első