Horváth Edit: Líceumi olvasókönyv (Sopron, 2018)

ISKOLAÉPÜLET - Az iskolaépület 1945 után

93 ISKOLAÉPÜLET tésén akar spórolni, rosszul jár. Jézus szava az élet építményének semmi mással nem helyettesíthető alapja. Aki hallja, és engedelmeskedik Jézus szavának, az okos ember. A jól elvégzett munka az új líceumi épületszárnynak biztos fundamentumot vetett. Legyen a mi keresztény életünknek, jelenünknek és jövőnknek is ilyen biztos alap­ja azzal, hogy a mai világban is Jézusra építjük életünket, reménységünket — fejezte be igehirdetését a püspök. Az avatás, imádság és áldás után Ittzés János és UweStiemke átvágta a nemzetiszín szalagot, majd a diákok birtokukba vették a tornatermet. A Líceum német színjátszó köre egy részletet adott elő A kis herceg című műből, majd sportbemutató következett. Tölli Balázs zárszavát követően a résztvevők elénekelték a német himnuszt és a ma­gyarországi németek himnuszát, végül az új épületszárny folyosóján leleplezték a Her­­mann-Niermann Közalapítvány nagyvonalú támogatását megörökítő emléktáblát. Az ünnepség után rövid értékelésre kértük Uwe Stiemkét. „Hálás szívvel gondolok mostLampérth Gyula iskolaigazgatóra, akivel elindítottuk ezt a nagyszerű együttműködést — kezdte Uwe Stiemke. — Olyan volt ez a kapcsolat, mint egy útépítés. Ahogy haladtunk elő­re a munkával, úgy lett mindig könnyebb a járás ezen az úton. Jó partnerekre és — most már mondhatom — jó barátokra leltem itt Sopronban. Ezt bizonyítja az is, hogy eddig egymillió eu­ró értékben nyújtott segítséget alapítványunk a líceumnak. A munka azonban itt nem áll meg. Az intézménynek még van egy felújításra szoruló épületszárnya, amelyben a számos, nagy ér­tékű könyvnek — közöttük több ősnyomtatványnak — helyet biztosító régi könyvtár is talál­ható. Szeretnénk ezeknek a pótolhatatlan értékű könyveknek a védelmét is megerősíteni az­zal, hogy modernizáljuk ezt a meglehetősen rossz állagú épületet. Az elvégzendő feladatokról már megkezdtem a tárgyalásokat Tölli Balázs igazgató úrral." Evangélikus Élet, 2004.

Next

/
Oldalképek
Tartalom