Horváth Edit: Líceumi olvasókönyv (Sopron, 2018)
ISKOLATÖRTÉNET - Emlékbeszédek, ünnepi beszédek: Müllner Mátyás, Fridelius János, RibinyJános, Domanovszky Endre, Hetvényi Lajos, dr.JauszBéla, Peéry Rezső, Baráth Zoltán, Ikvai Nándor, dr. Lampérth Gyula, Tölli Balázs, Szimon János
54 Dr. Lampérth Gyula igazgató tanévnyitó ünnepi beszéde» 1991 örömünnep van ma. Az 1557-ben alapított Líceum 43 éves állami gimnáziumi működés után újra az Evangélikus Egyház iskolája. Örömhír ez sokaknak, gondolom, az itt levők többségének az. Mit jelent a Líceum, mit jelent a volt diákoknak, mit az evangélikus egyház hívő népének, mit jelent Sopron városának? Idézhetném az iskola történetét. Gondolom, sokan jobban ismerik, mint én. Hivatkozhatnék Lackner Kristófra és dicső igazgató elődeimre: Fridelius Jánosra, Deccard Jánosra, Hajnóczy Dánielre és így tovább. Azután a kiemelkedő tanítványokra: Kis Jánosra, Berzsenyi Dánielre, Gombocz Zoltánra, hivatkozhatnék a Magyar Társaságra, de helyette mégis, engedtessék meg, személyes leszek. 1964-ben, 16 évvel az államosítás után Tétről, Győr megye délkeleti csücskéből, igaz második helyen, de ide jelentkeztem. Szüleim, akik mindketten régi evangélikus családból származnak, számontartották, hogy van egy távoli iskolánk, pedig 1948-ban még ők is fiatalok voltak. Azután fölvettek Győrbe, így akkor nem kerültem ide. Második, hosszabb találkozásom az iskola szellemével már Budapesten történt. Egyházközségem lelkésze és néhány presbitere is licista volt. A baráti beszélgetések igen gyakran végződtek, néha kezdődtek Sopron idézésével. Először szinte zavart, de hamarosan megértettem, hogy csak egy rendkívüli szellemi erő, egy életet meghatározó élmény lehet az, ami időben és térben oly távol állandóan előtör mint emlék, mint mozgósító erő, biztos támasz az életúton, viszonyítási pont és irányítás, ami előre, illetve felfelé mutat. A következő élmény, melyet elmondok, már kinevezett igazgatóként ért és ér mind a mai napig. Az öregdiákok olyan tisztelettel néznek rám, szorítanak velem kezet, amit személyem semmiképpen nem indokol. Egyedül csak az, hogy a Líceum igazgatója vagyok. Elhalmoznak a segítőkészség ezer jelével (új lakhelyünk rendezése kapcsán is), és ha az iskolára terelődik a szó, a szemek elhomályosulnak, bennük különös fény csillog. Értik-e ezután a kétkedők, hogy a Líceum, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Gimnázium valami nagy, valami csodálatos dolog! Nem tagadjuk meg azonban az elmúlt 43 évet sem. A Berzsenyi Gimnázium egyrészt sok tekintetben folytatója és őrizője volt a régi hagyományoknak, másrészt teremtett új értékeket is. Ami maradandó, az fennmarad, ami nem, az kihull a könyörtelen idő rostáján. Mit tett és mit akar tenni az iskola? A hitetlenség és kiábrándulás évtizedei után talán kissé félszegen mondjuk, de kimondom, élő hitre akar nevelni, felmutatni, hogy
