Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
XV. Keresztyén hazaszeretet.
Ó márczius ! Te ifjúság ! Te élet! Nevedre forr a vér, a szív dobog. Lehedre a tetszhalott újra éled, A szem kialvó lángja föllobog. 0 márczius! Te vágy! Te nagy Ígéret! Reményinket ki mind beválthatod, Százszor, ezerszer bár — légy üdvözölve, Megújulva minden évben, mindörökre. 0 volt egy márczius, dicső e földön. Az volt a nap, párját ki élte meg? Lehullt a láncz, kinyílott mind a börtön, Felvillantak a büszke fegyverek. Vihar száguldott síkon, hegyen, völgyön S fölrázta mind a félénk szíveket, Kit századok vártak, kértek hiába: A szent szabadság megtért e hazába! De gyászra vált. Virágaink lehullva. Az ég sem adhatott, csak könyeket! A nemzet géniusza leborulva Siratta a letűnt reményeket. A föld, hol küzdtiink új életre nyílva E nemzet újabb temetője lett, S csak egy maradt: hitünk föltámadása S egy újabb márczius hű biztatása. A kard bilincscsé vájjon újra válhat? A harczost rabbá ejti végzete ? 0 szörnyű múlt! 0 rémes éji árnyak! Borítsa el felejtés tengere! Ránk tör emléke e rideg halálnak, Ijeszt még s minden gyásza is vele, Szabadság volt a czél, az égi vágy, Jutalmuk érte gálád szolgaság! Reszkessünk újra? Nem! Ne jöjj felejtés! El ne takard, mi rosszra vitt hitünk. Ám hadd hirdesse minden csatavesztés, Hogy bátrak voltunk, ha jött ellenünk. Mit szomjas lelkünk vágyakozva sejt és Szívünk szorongva érez: életünk — Az vagy szabadság! S el nem tántoríthat Ijesztő átka bármi földi kínnak.
