Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
XIII. Halál és örökélet.
364 I Immár a könyv tárva-nyitva, A hol nyilván föl van írva Minden ember szíve titka. A mi itt volt elrejtetten, Kiviláglik akkor rendben, Nem marad bűn büntetetlen. Én szegény! ott szót hogy’ ejtek ? Kárhozattól ott ki ment meg, Hol a jók is úgy reszketnek? Mennynek, földnek szent Fölsé- Népek ingyen üdvössége, [ge, Rejts irgalmad tengerébe! Édes Jézus, szánj meg engem, A ki jöttél énérettem, Tartsd még ama napon lelkem! Mint fáradtál, mint kerestél, A keresztfán mint szenvedtél, Legyen jómra, a mit tettél! Igaz Birám, mérlegeddel Bűneimet mind engedd el, Míg megítélsz ítélettel. Bűnöm súlya ím, alányom, Elpirulva mélyen bánom — Légy kegyelmes, én Királyom! Máriát lám megtartottad, A latort is meghallgattad, Ezt reményül nékem adtad. Bár méltatlan esedezem, De Te hallgass meg kegyesen, Kárhozatba hogy ne essem. Híveidhez ott számláltass, Gonoszoktul ott elválaszsz, Jobbod felől engem állass! Ha szól átkod rosszak ellen, Kiknek sorsuk menthetetlen, Boldogokhoz szólíts engem. Töredelmes szívvel kérlek, Porba hullva, oh segélj meg. El ne veszszek, hanem éljek! Oh nap, napja siralomnak, Nyilván zára sirhalomnak, Föltámadnak mind a holtak. Akkor Isten, tégy irgalmat! Kegyes Jézus, nyújts oltalmat És adj örök nyugodalmat! Sántha Károly.
