Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
VII. A magyar reformáczió.
írd — a hogy írva ott találod, Hozzá ne tégy, sem el ne végy — Egy életed és egy halálod, Te a Lélek tolmácsa légy! Fordíts — mit Istenkéz jegyzett fel Kő-lapra ott, Hóreb hegyén, Csak írd, nem reszkető kezeddel, Ne bánd te, hogy a nyelv szegény Mit Isten, kő-táblákra írván, Mózesnek villám közt ada: Szívekbe lesz az vésve nyilván S örökre a — Törvény szava! Fordíts — Józsue győztes harczát, Debora büszke énekét, Sámson fénylő- s Ruth szende arczát, Jób a mint megkísérteték — A Dávid szárnyaló zsoltárit És a Próféták jós szavát — Bizony, az Úrnak lelke jár itt S év-ezreken sugárzik át! Fordíts — az Ézsajás látásit, Jeremiást, siralmival, A mint a balsors éje ásít, Rabnép zokog, vész-kürt rival, Dániel oroszlán-veremben, Tűz-kemenczében iíiak, De bátor szívok meg se’ rebben — S bálványok s trónok ingának ! Fordíts — e lap Ezékielnek Látásiról beszél neked: Aszott csontok életre kelnek, Halld a diadal-éneket! Esdrás vezérli vissza népit, Kit rabszíjon hoztak házul, Nehemiás templomot épít S Zakariás szól: jő az Úr! Fordíts — de most sarudat old le, Az Úrnak írod életét! Ember, mint ő, valaha szólt-e? Bántják — ő senkinek se vét I
