Payr Sándor ford., Kovács Sándor szerk.: Két emlék a reformáció korából. Budapest 1939. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 23.)
A Wittenbergi Fülemile, Szaksz Jánosnak, a nürnbergi híres vargának és mesterdalnoknak verse.
S addig csalja e színlelő, Míg elmarad a legelő. A nyáj így pusztába jutott, Evett tövist, gyimet, gyomot. Sőt már élte forgott kockán, Tőrbe csalta az oroszlán; Mert kit elérnek körmei, Szétszabja ez, le is nyeli. S hol ily nagy a lakoma, Jön oda sok farkas koma. Ezek is a szegény falkát Fejik, nyírik, tépik, falják. A fűben meg sok a kígyó, A szegény nyáj vérét szívó, Mely így szinte már a csontig összeaszva mind leromlik. így mult el egy hosszú éjjel, A nyájt mi sem ébreszté fel; Míg a fülemile dala Az új napról hírt nem ada. Ez a vadat s rossz legelőt Felfedi most a nyáj előtt. Bezzeg ezért az oroszlán Fel is kel ám nagy mogorván; Orvul a csalogányra les, Ha eléri, bíz oda vesz. Feldühödt a kis madárra, Hogy végnapját prófétálja. Ámde hiába üldözé, Elbujt az a tövis közé S ottan vígan tovább dalol, Nem éri már a vad utói. A királylyal egyéb sok vad Fogát feni és csikorgat. Macska, vadkan, kos, vadszamár, 1 ) 1 ) A néhol kissé erősebb kifejezés azon kornak ízlése szerint ítélendő meg.
