Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.

HARMADIK SZAKASZ. Gyurátz Ferenc, a püspök. - XXI. Gyurátz Miskolcon, Radványban és Besztercebányán. Iskolaavatás Felsőlövőn. A pinkafői árvaház. Az Ostffy-Vidos emléktábla Celldömölkön. A győri szeretetház felavatása. Véssey Budapesten és Kőszegen. Betegsége, pápai útja és lemondása. Váratlan halála és a gyászünnepély

él, munkál tovább is áldást árasztva. A derék nem fél az idők mohától, a koporsóból kitör és eget kér.» Egyhangúlag határozta el a közgyűlés, hogy Madár imája s Bognár és Gyurátz beszéde jegyzőkönyvbe vétetvén külön lenyomat­ban is 2000 példányban kiadassék. Megható jelenet volt, midőn Gyurátz bemutatta az elhunyt felügyelőnek már előre elkészített s a gyászoló család által beküldött elnöki megnyitó beszédét, melyet a folyó évi rendes közgyűlésen akart elmondani. Nagy megilletődéssel vették tudomásul s a hozzácsatolt iratcsomóval együtt a kerületi levéltárban helyezték el. Véssey özvegye 1912-ben is 10.000 koronát küldött júl. 10-én egyházi és iskolai célokra. Az áldott lelkű özvegy írja Gyurátz — ezzel folytatta az elhunyt férje által ugyanily összeggel gyakorolt jótékonyságot. ^ Vésseyné 1913-ban is 4000 koronát adott jótékony célokra. Kétezerét a kőszegi leányiskolára, ezerét a kerületi árvaház-alapra és ezerét a pozsegai ev. imaházra. Gyurátz ugyanis szives meghívásra jún. 3. ez évben is meglátogatta a Véssey családot Szőcsényben. A naplóban írja: «Mindenek előtt felkerestem múlt évben elhalt feledhetlen barátomnak sírját. Azután a gyönyörű erdőségben andalogtam estig. Délre (jún. 4.) Véssey Lajos öcsémmel átmentünk Szőke­dencsre Véssey Feri öcsém látogatására. Jún. 5-én a dél­előtti órákat az erdőben töltöttem. Délután Németh Pál esperes unokaöcsémmel, ki átjött értem, átmentünk Vesére.; Elég terhes feladat várt reájok, Pozsegára men­tek evang. imaházat avatni a horvátok közé. Ez évben aug. 19-én is az «áldott lelkű» özv. Véssey Sándorné 1000 koronát küldött levélben a püspöknek, hogy ossza ki az árvízkárosult gyülekezetek között. És midőn Gyurátz Lina, a püspök unokahuga, (aki mint a pápai Herz Dávid jeles rajztanár tanítványa, kiváló arcképfestő volt), az elhunyt felügyelő Margit leányának arcképét a kőszegi leányiskola számára lefestette, Vésseyné ekkor is a köszöneten felül szép tiszteletdíjat küldött a fiatal művésznőnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom