Payr Sándor: Széchenyi vallásos lelkülete. Sopron 1926.

IV. Széchenyi és a protestánsok

Schedius Lajos, Berzsenyi Dániel, Döbrentey Gábor sat. lutheránusok is voltak az Akadémia első tagjai között. A későbbi országgyűlési vitákban is Széchenyi mindenkor a szabadelvű katholikusok (Beöthy, Deák) és a protestánsok (Wesselényi, a Vayak, Prónay, Zsedényi) mellett foglalt állást, így már 1833- is elfogadta az alsóház üzenetét, mely a reverzálisok, a hatheti oktatás sat, eltörlését kívánta s a klérus ellen mondott beszéde magával ragadta hallgatóit. (Sz. napi. 227.) Az 1839—40. országgyűlésen is, ahol Lajcsák és Scitovszky püspökök körlevele (reverzálist nem adó vegyes házasok meg nem áldása) keltett igen heves vitát, Széchenyi is 1840, ápr. 13. felszólalt s beszédével (naplója szerint) maga is meg volt elégedve. Már Felsőbüki Nagy Pál, Sopron megye követe is különösnek találta, hogy Kölnben, Posenben, Nagyváradon, Rozsnyón mind egyszerre jönnek a püspökök arra a gondolatra, hogy a vegyes házasságokat meg ne áldják. Palóczy László borsodi követtel Nagy Pál is a jezsuita szerzet munkájának tekinti ezt és küldői, Sopron megye nevében már most tiltakozott a jezsuita rend behozatala ellen, Széchenyi sem volt, amint láttuk, a jezsuiták barátja s Kemény Zsigmond közlése szerint Róma beavatkozása ellen ő is igen kemény beszédet mondott. „Az apostoli magyar király, úgymond, mindig meg tudta magát constitutionalis nemzetével együtt Rómának suprematiájától óvni, A főméltóságú clerus status in statu soha sem volt és soha nem is lehet s a mily arányban fejledezik honunk alkotmányos szelleme, annál összeütközőbb, annál tűrhetetlenebb leszen egy külső hatalomnak ilyes befolyása nemzetünkre. Hol a törvény a nemzetet még fejedelmének önkényétől is biztosítja, miként lehessen az idegen önkénynek alávetve ? Ötven évig gyakorolta a magyar clerus a vegyes házasságokban azon áldást, melyet a váradi püspök (Lajcsák Ferenc) most egyszerre megtagad. S ugyan mily ürügy alatt? Az alatt, hogy az áldás nem szükséges s annak kimaradásával a házasságok épen nem gátoltatnak. Istenért! nyúljunk kebleinkbe s tegyük fel, hogy egy apa egybekelendő gyermekétől megtagadja az áldást s azt állítja, hogy ő nem gátolja a házasságot: vájjon el fogjuk hinni, hogy ez nem gátlás ? Bizonyára nem, és valóban még csak átoknak kellene jönni hozzá, hogy egész világosságban szökjék szemünkbe, mit kellessék tartani ilyes állításokról. A torontálmegyeí főispán a szőnyegen levő kérdést nem hiszi az országgyűlés elébe valónak. Ezen, megvallom, nem csodálkozhatom eléggé. Mit? Az ne