Payr Sándor: Széchenyi vallásos lelkülete. Sopron 1926.
II. Vallásos lelkületének általános jellemvonásai
Wesselényinek'is. De Széchenyi azért mentséget is talál számukra és naplójába írja: „A testnek ez a sanyargatása, minden földinek ez a teljes megvetése, kell, hogy a lelket felemelje." 1 Wesselényi mint valami különcködést említi Széchenyinek ezt a zárdai látogatását. „Az aesthetikai gyönyörökért, úgymond, melyekkel (Byron Manfrédjának magyarázatával) megajándékozott, szívesen elengedem a három unalmas napot, melyet a „nagy pusztaságon" a karthausiak (trappisták) kolostorában tölténk, mikor ő szüntelen böjtölt, imádkozék, kétségbeesett és apja vakbuzgóságával csókolta a feszületet. Az én protestáns skepticismusom föllázadt e csudálatos jeleneten, de legyen neki Manfrédért megbocsátva." 2 Es Frankenburg Adolf is, ki mint fiatal jogász volt Széchenyi titkára, ezt a „vezeklési kuriózumot" olyan fiatal s életvíg uracsnál, mint akkor Széchenyi volt, hajlandó inkább csak pillanatnyi szeszélyes rohamnak s pikáns időtöltésnek nevezni, „mert a fiatal katona akkor még buzgóbban szerette a szép leány arcát csókolni, mint a feszületet." S egyébként is Frankenburg érdekes adatokkal bizonyítja, hogy Széchenyiben, „aki soha és semmiben sem volt a formalitások embere", a vallásosság mint „családi hasonlatosság" soha sem fajult el rajongássá. 3 Nem rajonghatott a szerzetességért az, aki naplójába írta: „A legnagyobb boldogság, mit az ember e földön elérhet — mi az én religiommal s nézeteimmely oly teljes összhangzásban van — mégis csak a boldog házasélet." Az apácákat az udvarhölgyekkel együtt puhaságban és tétlenségben élőknek mondja. 4 A visszavonult zárdai élet az ő nagy életenergiájával és erősen gyakorlatias életirányával semmikép sem fért össze, ő még imádkozni is tettekben akar. A tétlenség, az olvasó gépies forgatása, az u. n. Betbruderok ellen sokszor kifakad. „Az ember vallásos elvek nélkül elveszett lény. De talán még inkább megvetendő az a kegyeskedő (Betbruder), aki cselekvés, erő és akarat nélkül engedi át magát a szüntelen való imádkozásnak és vigasztalást tud találni az olvasóban." 5 E szavakat írta Széchenyi a naplójába már 1819. május havában. „Senkisem sülyedhet oly mélyen, mondja másutt, hogy többé fel ne emelkedhessek. Ez a menedék a legvétkesebb előtt is nyitva áll. De nem 1 Zichy, Széch. naplói 597. 598. 2 Falk M. Széchenyi és kora Bpest 1868. 20. 1. 3 Frankenburg A. Emlékiratok, Pest 1868. I. k. 148. 4 Zichy, Sz. nap. 587. és 120. 5 Viszota, Széch. nap. I. 607,
