Payr Sándor: Telekesi Török István ... 1666-1722. Egyháztörténeti monográfia. Budapest 1896. (Különlenyomat a Protestáns Szemle 1895. évi VII. évfolyamából)

V. Török családja a háború alatt. Telekesi Török Bálint halála 1708. A háború utolsó évei és a szatmári béke

Sä9 Ács Mihály, Törökét régi pártfogoltja, volt Rozsnyón a magyar pap; talán épen Török hozta ide is. Szives baráti szállást kaphatott tehát a fiú akár csak a paplakon is. Az iskola meg Missovitz Mihály, a jeles író és tanár igazgatósága alatt (1705 —1710) virágzott. Egy ezen korbeli tanodái színjáték szereplőinek jegyzékéből látjuk, mily nagy számmal látogatták ez iskolát nemesek és főnemesek fiai is.

1 Telekesi Török Bálint 1708-ban, 17 éves korában históriát, geographiát és oratoriát kegyesen és szorgalmatosan tanuló deákja vala ezen dicséretes emlékezetű rozsnyói iskolának. Haynóczy Dániel, soproni híres rector, tanulótársa volt az ifjúnak és igen szép dicsérettel emlékezik meg róla. «Valahányszor eszembe jut amaz idő s egymással való barátságunkról megemlékezem, mindannyiszor bámulnom kell ama fenséges adományokat, melyeket Ő természeténél fogva Istentől bírt, s ezek között, főként nyájasságát és tanulékony, képzett elméjét; és meg kell siratnom korai szomorú halálát, mely őt elragadta, előbb befejezvén így életének, mint tanulmányainak folyamát.

2 Igen, mert a reményteljes ifjú, a telekesi Török családnak a szülék által úgy vélt és a protestáns ágnak valósággal is utolsó hajtása, váratlan, csendes halállal, messze az édes szülőföldtől, távol az édes anya ölelő karjaitól, forrongó háborús napokban pihenni tért örökre. Ki írja le a szülői párnak méltó keservét! ők maguk is bujdosók, életük, vagyonuk minden perczben koczkán és a gondviselés az óhajtott béke helyett még ezt az észbontó csapást méri szülői szívökre. Nem volt Törökéknek ily ádáz harczuk a Rákóczy háborúiban még soha, mert e napon az éggel és a magok szegény szivével viaskodtak. Rendeztek is olyan halotti pompát, hogy nem egy hamar lett párja sem innen, sem túl a Dunán. Hadd tudja meg gyászokat s hadd sírjon velők az egész magyarság. Hisz a közös ellenség elől hozta ide fiát ő is ez idegenbe — meghalni. Csendes, rövid betegség hervasztotta el a nemes virágot. Mint Ács mondja: «Nem a betegségnek az ő keménysége vagy a nyavalyáknak fájdalmi vették el és olták ki őt, hanem az Űr Isten csendesen, gyengén, szépen és könnyen, mintegy álom által vette el». Ács azért felismeré a baj komolyságát, írt szüleinek s azonközben az úri szent vacsorával is vígasztala a beteget. Talán az apa még jókor is jött, de már az anyjáról azt mondja a búcsúztató: Édes, drága anyám, te szemed nem látta, Testemet mikoron halál lekaszálta. 1 Klein S. Nachrichten II. 130—134 1. 2 Oratio funebris 31. 1.