Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Debrecen 1928. (Különlenyomat a Theologiai Szemle 1926. és 1927. évfolyamából)
II. Luther, a zeneértő.
(Verleih uns Frieden gnödiglich). Ez a vers azonban hosszabb és így nem is énekelhető ugyanazon dallamra. Éppen ezért Gönczy énekeskönyve később már elhagyta ezt az idegen strófát. 26 Azt a hírhedt verssort ,,a pápa és a török öldökléséről" (Und steur des Papsts und Türken Mord), a magyar szövegben is enyhíteni kellett ilyen két általános verssorral: „Rontsd meg mi ellenségünket — És minden kegyetleneket." Pedig ekkor még gonosz idők jártak Luther híveire. Az 1566. évi váradi énekesben a „Megszabadultam már" kezdetű halotti ének felett ez a megjegyzés áll: „Christianus quidam sacerdos ab Archiepiscopo combustus. Anno Domini 1550." E szerint az esztergomi érsek 1550. még evang. lelkészt égettetett meg. (Szegedi G. é. k. Függelék XI. 1.) Nem csoda tehát, ha Szkárosi Horváth András, Luther lelkes tisztelője „Kétféle hitről" című versében még a reformátor eredeti éneksorainak a visszhangját találjuk meg : Oltalmazz Cr Isten ez nagy foltos hittűi, Oltalmazz pápátúl és az törököktűl. És a két ős ellenségnek ez a szembeállítása megvan a magyar reformáció hajnalán feltűnt latin énekben is (Juste judex), melynek 11. strófája : „Ne des vires Papae, Turcae, sed da populo tuo, . . . Confundantur et tabescant, qui nos volunt perdere." (Szilády, RMKT. II. 186. és V. 273.) Gönczy és az Uj Zengedező révén Luthernek ez az éneke régi formájában átjött a XIX. század elejére is. Az új dunántúli ev. énekes javított formában közli. Legújabban pedig Zempléni Zoltán fordította le. Ő is szelídítve mondja : „Tarts meg Uram igéd szerint — A sok gonoszt igázd le mind." Az újabb Luther-fordítások közül ez még egyike a jobbaknak. (Ösvény 1920. 195.) Horváth Cyrill többször idézett értekezésében kevesli a Szegedinél található Luther-énekek számát és igen szigorú ítéletet mond róluk, de a mentséget is megtalálja számukra. „A Szegedi-féle énekesgyűjtemény közönsége — mondja Horváth — vajmi keveset kapott az igazi Lutherből. Ezek az átdolgozások majdnem mindent elrontanak : gondolatmenetet, szervességet, compositiot, nem is szólva olyan finomabb elemekről, mint a német író stílusának egyéni sajátságai. Effélék tolmácsolását nem is kívánhatni szerzőiktől, akik sem költők nem voltak, sem csiszolt ízlésű humanisták, hanem csak prédikálni akartak és nem állottak olyan irodalmi előzmények alapján, minőkre a Luther-korabeli német énekszerzés támaszkodott." (I. h. 44. 1.) Ezzel szemben csak arra utalunk, hogy maga Horváth ismeri el az „Erős várunk" magas költői értékét s maga mondja, hogy a magyar fordítás „nem igen marad el forrása mögött s erőre, fönségre bátran melléje helyezhető." Ilyen jó fordításoknak ismeri el az Óh Ur Isten tekints hozzánk, Bűnösök hozzád kiáltunk, Mi Atyánk, ki vagy mennyekben" ősi énekeinket is. S ezzel maga Horváth enyhíti befejezésül kimondott túlságosan szigorú ítéletét. Az első énekeskönyvekkel egyidőben keletkezett írott graduálok, nevezetesen pedig a leggazdagabb és legértékesebb Batthyány-Codex, mely a XVI. század közepéről való, szintén őrzött meg néhány éneket, melyek Luthernél is megvannak. Ezek a következők : Jövel népek Megváltója (Veni redemptor gentium), Heródes dühös ellenség (Heródes hostis impie), a Jövel vigasztaló Szent Lélek Isten (Veni Sancte Spiritus — Reple tuorum corda fidelium) s a Te Deum laudamus és a Litánia major magyar szövege. Mindezeknek latin az eredetije s alig lehet bebizonyítani, hogy Luther német fordításait is ismerték-e már a magyar énekszerzők. „Jöjj nemzetnek váltója", Ambrosiusnak ez a szép adventi éneke benne van már az 1508-ból való Döbrentey-kodexben és a „Jövel Szentlélek" az 1506-ból való Winklerkodexben, valamint a Keszthelyi- és Érsekúj vári-kódexekben (1522. és 1529). Velikei Gergely pap-Lékán 1522. és Sövényházi Márta dominikánus apáca 1529. itt már magyar nyelven másolták a szép pünkösdi éneket (Veni Sancte Spiritus), mikor Luther az ősi antifona egy strófáját két újabb versszakkal is ki26 Vesd össze : Horváth C. i. h. 40. 1.
