Payr Sándor: A magyar protestáns gályarabok. Budapest 1927. (Keresztyén hithősök II.)

IX. A szabadulás és a hazatérés

a katonákkal is megrakott hajószállítmányt. így került a 18 fogoly lelkész Triesztből Buccariba, ahol október 12-től május 2-ig szenvedtek kínos fogságot. Szendrei György balogi, Szentkirályi András zsipi és Tököli István dobozi ref. lelkészek itt Buccariban haltak meg. Tizen hitehagyást színlelve Szászországba menekültek, így már csak öten maradtak itt, akiket 1676 május 2-án Szalontai István pápai ügyvéd a kiadott császári rendelettel szabadított ki. Félholtan vonták ki őket börtönükből. Névszerint Kállai István felsővályi, Ladmaczi István szelici, Szentpéteri István- simoni, Rimaszombati János csoltói és Tatai Sámuel tornaaljai ref. lelkészek voltak ezek, akik Velencébe hajóztak át a többi gályarabhoz. Kállai itt meghalt s a Lidón temették el. A többi négy, miként társaik, szintén Helvéciába vándorolt. A História Diplomatica irója (Halbefstadt, 1710) megjövendölte: a gályarab lelkészek szenvedései oly rettenetesek, hogy a késő kor alig találja hitelre méltóknak, ha majd megírva olvassa. És Hocher császári tanácsos is azt mondta a gyászévtized végén: „Bámultam volna türelmeteket, ha ennyi iszonyatosságot csak tiz napig is tűrtetek volna, de hogy tiz évig hordoztátok, ez felülmúl minden elképzelhetőt". (Zsilinszky: III. 447.; Fabó: Rajzok, 183.) IX. A szabadulás és a hazatérés. De az isteni gondviselés itt is támasztott számukra jó sziveket. Weltz György és Fülöp nápolyi evang. kereskedők látogatták és segélyezték őket sürüen, valamint Zaff Miklós, ez a nürnbergi származású orvosJelkész Velencében karolta fel az ügyöket és hivta fel