Payr Sándor: Fábri Gergely dunántúli evangélikus püspök és az 1751. évi vallási zavargás Vadosfán. Egyháztörténeti monográfia. Budapest 1894. (A Luther-Társaság XIX. kiadványa)
IV. Fábri püspökké választatik. Első hivatalos intézkedései fegyelmi ügyben és egyházirodalmi téren
tanaira nézve examinálja meg s az alkalmasokat egyházi szokás szerint ordinálja. a szokásos esküfornuúa szerint felesketi és a szokott honoráriumon kivül tőlük semmit sem követel (9. p.) Ha kerületén kivül hivják valahova, oda ki nem megy (10. p.) Ha ellene valami jogos panaszt emelnek, két más szuperintendens és néhány tekintélyes teológus és világi férfin törvénykezésének és ítéletének alá veti magát (12. p.) Minden ténykedésénél egyedül Isten igéjét, az evang. egyházjogot és a magyarhoni egyházakban fennálló gyakorlatot, t. i. a zsolnai czikkeket és az 1650-ben Somorján magyar nyelven kiadott kánonokat fogja szem előtt tartani, ha ezek a „superin. tendentialis instructio" által módosulást nem szenvediek(xyülölködéseket, gyanúsításokat és szükségtelen vitatkozásokat sem maga nem folytat, sem ilyeneket kezdeni másoknak nem enged (13. p.) Tudományszeretetével és feddhetetlen életével másoknak is példát mutat (14. p.) Fáradságának megjutalmazását nem önkényesen kivetett büntetéspénzekből eszközlendi. hanem csak az egyházakban évenként nyilvános kihirdetés utján szedett rendes tiszteletdíjakat fogad el, legfőbb és örök jutalmát pedig Istentől várja (15. p.) Istennek egyháza, az igazhitű tan s ennek hirdetői valamint az egész nyáj iránt mint ezen mind az ő illetékes hivatalos körén kivül eső részekben hűségre kötelezi magát az e czélból kiküldöttek és néhány tekintélyes egyházi és világi férfiak előtt és jelen reverzálisát sajátkezüleg aláírva külön-külön adja az egyes espereseknek és esperességeknek (16. p.).*) E reverzálisnak aláírását megelőzte azon utasítás *) Ezen reverzális Fábrinak sajátkezű aláírásával és pecsétjével ellátva megvan a dunántúli ev. egyházkerület levéltárában.