Payr Sándor: Fábri Gergely dunántúli evangélikus püspök és az 1751. évi vallási zavargás Vadosfán. Egyháztörténeti monográfia. Budapest 1894. (A Luther-Társaság XIX. kiadványa)
I. A dunántúli egyházak állapota Fábri korában
A vallásáért rajongó uralkodónőt is könnyű volt a papságnak czéljai számára megnyerni akkor, midőn minden protestánst rebellisnek tüntettek fel, a. kik először a pápai, azután pedig a királyi trón ellen lázadnak fel. Mária Terézia a mi meggyőződésünk szerint, bizony csak mostoha anyja volt protestáns alattvalóinak. Atyjának, III. Károlynak szigorú rendeleteit csak hajszálnyival sem enyhítette, inkább súlyosbította. A protestánsoknak napi renden levő sérelmeivel szemben soha sem lépett fel az édes anyai szívnek minden gyermekét egyformán gondozó igazságszeretetével. Legnagyobb ellenségeinknek, a jezsuitáknak száműzetésébe is csak mily nehezen tudott bele nyugodni! Ilyen viszonyok között földesurak, tiszttartók, megyei hatóság, helytartó tanács és udvari kanczellária az eretnekek iránt táplált gyűlölettel és szembeszökő igazságtalansággal intézték el a protestánsok ügyeit. Mind ezen ellenséges hatalmakkal szemben pedig az evang. egyház gyenge volt és védtelen. Hol maradtak nása s az ellenmondóknak a tekintély és hatalom szavával leendő elnémitása által kívánja elérni. Az eredményre nézve is megvan szabályaikban a hozzávetőleges számítás. Minden tag évenként legalább 1 eretneket fog megtéríteni. A társaság remél 3000 tagot, ez már 3000 lélek. De lesznek buzgóbbak s ezek példája szinte vonz. Tehát lesz az évi bevétel, summa summarum: 10,000 lélek. A társaság főkommisszáriusa mindig a dömölki apát leszen, elnöke és vezérigazgatója pedig gróf Esterházy József. Ismerték emberőket. E fanatikus grófot zengik mult századbeli komárommegyei prot. egyházaink is. (Lásd jellemzését Sz. Kiss Károlynak »Töredekek N. Igmánd és vidéke multjából« cz. művében. Komárom 1892.) Forrásunk azt mondja, hogy működésüknek 1744-re tervezett nyilvános megkezdése politikai okokból elmaradt; de elég bizonysága van, hogy kéz alatt dolgoznak s csak a kedvező alkalmat várják, hogy aranycsillagos rendjelökkel nyilvánosan is bemutatkozhassanak. Az artikuláris N. Dömölknek és a kemenesaljai evang. lakosságnak jó szomszédságú akadt bennök mindenesetre !