Payr Sándor: Luther és a magyarok. Budapest 1930. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 17.)
híve támadt a magyarok között is. A rostocki Walther Vilmos mesteri módon rajzolta meg Luther jellemét. 1 ) Ebből sokat megérthetünk. Ö mondja azt is, hogy többször voltak Luthernek más nemzethettek mellett magyar látogatói is. A nagy reformátor jelleme, rendíthetetlen, mély hite, Istenben való bizodalma, alapos, mély tudása, szókimondó, bátor őszintesége és igazságszeretete, nemes szívből fakadt áldozatkész önzetlensége, páratlan vendégszeretete, a gyermekekhez is lebocsátkozó mély kedélyvilága, családias, meleg érzése, szellemes humora és vidámsága, kiváló költői talentuma, a zenét és egyéb művészeteket kedvelő és megbecsülő, a természet szépségeiben elgyönyörködő fennkölt nemes, lelke, — mind ezek lebilincselték a vele érintkező magyarokat. Hiszen e jellemvonások közül több is annyira rokon a magyarokéval. Nem csoda, ha a Wittenbergből hazatért magyarok mély benyomásokat, kedves emlékeket, hódoló tiszteletet hoztak magokkal Luther házából. A kisszebeni Sréter Kristóf írja, hogy a magyar bányavárosi diákoknak már a reformáció hajnalán kedves éneke volt: Élj, óh élj, én jó Lutherem, Mind azt mondjuk: üdv tenéked, Igazságnak tüköré! 2 ) Legnagyobb lelkesedéssel pedig Dévai szól itthon Lutherről, ami érthető is, mert hiszen ő háromszor is (1529, 1537^ és 1541) megfordult Wittenbergben. Szegedi Gergely franciskánus ellen írt művében elragadtatva mondja: „Amaz egy ember, Luther, ki kegyességére és kitűnő műveltségére nézve egyaránt tiszteletre méltó, nem tetszik nektek, mivel saját színeitekkel festett le titeket... Ha minden erőtöket megfeszítitek is, mégsem bírjátok leverni ezt az egy embert, akit a jó Isten nekünk nestori évekig tartson meg. Csak valld meg, te gonosz barát, hogy a Luther tudománya mennyire egyezik a Szentlélekkel és mennyire csak a Krisztus dicsőségét keresi egyedül". 3 ) *) Luthers Charakter. Leipzig, 1917. Megjelent magyar nyelven is. Ford. dr. Victor János. Budapest, 1917. s ) Fabó A. Monumenta II. 50. Vive, vive, mi Luthere, — Cuncti, tibi dicunt: chaire, — Veritatis speculum! Schlaginhaufen János magister is 1537. a már szinte félholt Luther mellől „Lutherus vivit, Lutherus vivit'" kiáltással futott vissza Schmalkaldenbe. (Köstlin, 5. kiadás II. 391.). Szépen idézi e helyet b. Radvánszky Albert egyet, felügyelő a „Luther lelke" ajánló soraiban. 3 ) Dévai „Apológia propositionum" művéből. Idősb Révész I. fordítása. Dévay ß. M. életrajza. 87. 1.
