Payr Sándor: A balfi paplak és a két balfi papfi Amerikában. Történeti elbeszélés egy evangélikus papi család életéből. Budapest 1929.

A balfi paplak és a két balfi papfi Amerikában - II. A balfi pap családi körében. Kis János püspök a balfi templomban.

ben még jóízűen lakmározott, jóságos arcú, igen kedves, tiszteletreméltó öreg úrnak jellemezte nagyapámat. S egy fennmaradt Tiefenbrunner-féle jó arcképe is valóban ilyennek mutatja. Mint képzett lelkészt Kis János püspök sokszor behívta lelkészi vizsgalatokra és bizottsági gyűlésekre. Az esperességben is megbecsülték. Gamauf József ágfalvai lelkész halála után 1848. őt választották meg esperesnek. De nem fogadta el, „mivel, úgymond, nem bírja tökéletesen a magyar nyelvet". Német anyanyelvű fiúknál ez akkor, sajnos, gyakori eset volt, mivel az iskolában nem magyar, hanem latin nyelven tanítottak. A jó öreg urat, ki csupa buzgóságból hosszan szokott prédikálni, az „Eklézsia Humorába" is belevitték. Karsay Sándor püspök mondta el róla, hogy Kis János szuperintendens is Balfon fürdőzött s egy vasárnapon már csak úgy a prédikáció végére akart bemenni a templomba. Szép csendben ült le hátul az egyik padsorba. De sorsát el nem kerülhette. A prédikátor eleven szemei azonnal észrevették a magas vendéget s nyomban ilyen fordulatot adott a beszédnek: „Kedves híveim, már most a végéhez jutottam volna prédikációmnak, de mivel az a szerencse ért, hogy szeretett főpásztorunk e pillanatban lépett be hozzánk, azért újra kezdem elölről". Erre aztán szent borzadály járta át a híveket, de Kis Jánost is. Mikor az anekdota 1894. ilyen formában a Mi Otthonunkban megjelent, Guggenberger János ráckozári lelkész levelet írt a szerkesztőnek: mint soproni ember, úgymond, a jó Payr bácsit ő is ismerte, de az anekdotának éppen a java maradt el; a balfiak tudniillik egyenkint szépen kisompolyogtak a templomból, kiment végül jó Kis János is; az egyházfi pedig felvitte a templomkulcsot a szószékre, mondván: „Ha végez, tisztelendő uram, csukja be a templomajtót". Guggenberger még megjegyzi: „Se non é vero, é ben trovato; én nem akarom bántani a balfi papot, mert jó ember volt az öreg úr". Minden evangélikus paplakon, amint ez már Luther életében is úgy volt, találni a sok baj és küzdelem mellett, az angol vékfildi lelkészre emlékeztető jeleneteket. Balfon is úgy volt. öreg nagynéném beszélt el egyet-mást. Mindegyik gyereknek volt becéző- vagy gúnyneve is a családban. Henrik volt „der Dicki". Képes volt az édes gyümölcsből egy zsomporral is megenni egyszerre. Ferencnek „Pranc", Lujzának „Afca", a legkisebbnek „Samu-Hamu" volt a neve. A legidősebb Sándort, mivel ő mint soproni diák a többinél jobban öltözködött, „der Herr" tréfás névvel illették. A diák úrfi