Payr Sándor: Gárdonyi apja és a Ziegler család Sopronban és Nemeskéren. Újabb adatok Nemeskér történetéhez és Gárdonyi életéhez. Sopron 1934.

Ziegler Sándor, Gárdonyi apja. „Az úszó sziget lakói." Ziegler Géza és Pekár Gyula Pesten, a Kálvin-téri gimnáziumban

üstökben lobogott az égnek. Kis rajzkönyv a kezében, máris rajzolta a birkózókat." A jószívű Vámossy Mihály volt az igazgatójuk, a zseniális Baráth Ferenc a tanáruk, a jó Dapsy bácsi a földrajztanár és Rácz a pedellus a nádpálcával. Sokat verekedtek és a romantikáért rajongtak. Egy nyűtt fedelű könyvet hordozott Czigler a mindig szakadozott klepetusa zsebében. Pékárnak megmutatta: Don Quijote. Ők is ilyen nevet választottak. Czigler lett: Don Vigolé de la Siberie, Pékár pedig : Don Espartafilardo del Box. A padban egymás mellett ültek s a Kálvintéri templom előtt török mézet ettek mindketten. Pékár a lakásukra Stáció-utca 36. szám alá is meghívta Czigler Gézát, együtt vegyészkedtek s a lombikokban iszonyú bűzöket fejlesztettek, Majd pedig, mivel Czigler rajzolt, Pékár is követte a példát s megesküdtek, hogy festők lesznek. Czigler elmaradt a gimnáziumból, t Pékárral évek múlva találkozott az Egyetem-utcában, ekkor Április című verskötetét adta neki. Úgy érezték mindketten, hogy eskűszegők: nem lettek festők. (Simon L. Az egri remete 13. 1.). Ez a három tanév a kálvinisták iskolájában bizonyára mélyebb nyomot hagyott Gárdonyi lelkében. Méltán fogják legközelebb a Lónyay-utcai gimnázium épületét is a költő emléktáblájával megjelölni. Apja betegsége miatt kellett az iskolát már a III. osztály után elhagynia. Zieger Sándor gyomorbajban szenvedett, amely már-már rákká fejlődött, e miatt tért vissza családjával a hevesmegyei Kálba s fiukat innen 1877. az egri r. kath. tanítóképzőbe adták. Az apa érezte, hogy nem sokáig él, tehát siettek, hogy fiukat minél előbb kenyéradó életpályára neveljék. Az apa már 1879. okt. 4. meghalt s 6-án temették. Fia később „Dávidkáné" című regényének jövödelméből szép sírkövet állíttatott a káli akácos temetőben ily felirattal: Ziegler Sándor gépész, az 1848—49-iki honvédelem fegyvergyárosa. 1823—1879. És verset is vésetett rá: Ki mondaná meg, mivel tartozunk Az Istennek, hogy napja süt reánk ? S mivel tartozunk az édesapának, Kinek szíve második napunk volt ? A sirra nézünk s könnyes szemmel kérdjük — Porrá válik-e a szeretet is ? S az égre nézünk, a fénnyel telt égre És könnyeinket bizva letöröljük , . . Ez a sírdomb vonta később is a fiút és az édesanyját Kál közelébe, Egerbe. Nehéz, viharos volt ez az 56 évre nyúlt életpálya a sopronmegyei Nemeskértől a hevesmegyei Kálig. De nem élt hiába, fiat nevelt a hazának, ki fényes csillagként ragyog magyar költőink sorában. * Apjára a költő mindig büszke volt. Szabolcskával róla beszélgetve, lelkesen kiáltott fel: „Nekünk magyaroknak, barát om