Payr Sándor: Hajnóczi Sámuel és fia, József. Egy lelkész, kinek tudós fia vérpadon halt meg. Kettős életrajz a francia forradalom idejéből. Sopron 1934.

Kazinczy, Hajnóczi hű barátja

volt a legkedvesebb olvasmánya. Említettük már, hogy Kazinczy mint vádlott is, kegyetlen bírái előtt mily szép és bátor vallo­mást tett Hajnóczyról, akinek fogságát és halálát Kazinczy fel­jegyzéseiből ismerjük. Később is mindig tisztelettel és kegye­lettel emlékezik Kazinczy Hajnócziról, kéziratát és emléktár­gyait kereste. Meleg rokonérzéssel szól a kivégzett jóbarát jegyeséről, nővéréről és rokonairól is. Hajnóczi kevéssel halála előtt egy őrálló magyar katoná­val küldött üzenetet Kazinczynak. „En voltam a viceispán ked­ves embere — monda a legény —, minden dolgát én végez­tem." Még csak Kazinczyt kereste (máj. 31. volt ez), hogy az üzenetet elmondja. Titkon és sietve kellett beszélniök, Kazinczy faggatta és sürgette s erre a katona : „No tehát csak annyit: az úr meg nem hal, kéri az urat, ha kiszabadul, menjen Sop­ronyba és vegye el az ő mátkáját. Nyugodtan fogna menni hóhérkard alá, ha tudná, hogy az ő mátkáját az úr veszi el." Kazinczy másnap írta a naplójába: „Feledhetlen nap vala a tegnapi, mert hogy engem Hajnóczi óhajta mátkájának férjül, annak becsét egész mértékben érzem s kevélykedem vele." így beszélt barátjáról később is mások előtt. (Fogság, napi. 39.) Június 11-ről jegyzé fel ismét: „Virradatkor a Gárdaház­hoz vittek által s azon szobába szállíttattunk, melyben Hajnóczi szenvede. Belépvén a szobába, Nóvák (a kísérő kapitány) azt kívánta, hogy a falon a kemence mellett csókoljak meg egy nagy foltot. Nekem a kívánság nem rendesnek látszott s nem engedelmeskedem. „Még köszönni fogod, monda Nóvák, ha megmondom, micsoda folt az." Megcsókolám. A kemény télben, amilyen egy század alatt sincs, a fázékony Hajnóczi magára vette aszódi kék gubáját s a fal a kék bundától piszkot kapott. Kérdeztem, melyik ágyban hált Hajnóczi s elfoglaltam azt." íme, így szerette Kazinczy a kivégzett barátját halála után is. S még a börtönfelügyelő kapitány is így ismerte és tisztelte barátsá­gukat. Csak Verseghy előtt mutatott Kazinczy valami kis nehéz­telest, mikor még Ő is a halálos ítéletet várhattá. Jún. 1-én a kihallgatásról jőve, kérdé Verseghytől : „De mondd el csak, micsoda ember vala az a Hajnóczi, hogy hozzá írt leveleim közül nekem kettőt improcessuáltak (a perbe vontak) ? őtet aug. 16. fogták el. Martinovicsot aug elsőjén. Miért nem égette el a leveleket?" Ő tudniillik Haj nóczi leveleit azonnal elégette. De ez sem volt harag, inkább csak felvilágosítást, mentséget várt Verseghytől. (Napló 43. 45.) Később Kis Jánossal való levelezésében is többször emlé­kezett Kazinczy Hajnócziról. 1806-ban írja neki: „Hajnóczi egykor azt tudakozta tőlem, honnan ered az, hogy a Vérségi munkáját senki sem olvashatja?... én is azon senkik számok­ból való vagyok." íme tehát a magyar költőkről is levelezett Hajnóczi, akit Mályusz nem jó magyarnak akar feltüntetni. Közös barátjoknak, Németh László győri tanárnak halála után

Next

/
Oldalképek
Tartalom