Payr Sándor: Zrínyi prókátora. Győr 1937.

I. FELVONÁS

17 im e nemzedék már a numerust sem ismeri, mit a városház falára Íratott. 1617. aranyesztendő, mert emberemlékezet óta akkor volt Sopronban legtöbb és legjobb — a bor! PAUER és a TÖBBIEK: Igaz is! Tudjuk már! NÁGEL: És kell-e mondanom, mit jelent Sopron életében a bor, ez a folyékony színarany? Ez a mi éltető elemünk, örömünk és gazdagságunk forrása. Boraink viszik hirünket mészsze országokba. Boros hordóink előtt megnyílnak a legerősebb várak és a királyi kegy kapui. A soproni bor megvidámítja a szivet, meggyógyítja a beteget, oroszlánná neveli a bárányt, termékennyé teszi a meddőt. Legfelsőbb helyről van erről pecsétes levelünk. ANDRÁSSY: A borát is német issza, nem magyar. NÁGEL: Nem is érdemlik kelmetek. Mert tudják meg, aki a mi aranybányánkat elapasztja, magyar ember, a kelmetek Witínyédyje. Pert akaszt a lengyel kereskedők nyakába, boros hordóikat letartóztatja. Veszett hírünk lesz az idegen országokban. A boros szekerek elmaradnak. Koldusbotra jutunk. Hát van-e nagyobb ellensége a városnak, mint Wittnyédy? PÁUER: Egy óráig se türjük. Be se bocsássuk többé. Menjen a magyarok közé, azok dolgában futja az országot, «rgve is hát azoknak kenyerét. KRÁMER: Nincs helye közöttünk! NÉMET TANÁCSOSOK: Ki vele! PÁUER: Mondtam én azt, Wittnyédy nem is lehet jóember, mert hiszen ö bornemissza. Kismartonban a palatínus ebédjén egymaga ivott savanyúvizet. Hát ember az ilyen? METZGER: Bornemissza és mégis mindig rabiátus. ANDRÁSSY: Ne bántsák e nagy embert, kinek, nem méltók, hogy a saruja kötőjét megoldják. Igen, rabiátus, sőt ittas is, miként az apostolokról mondták az első pünkösdkor, hogy édes bortól részegek. Wittnyédy is ittas, noha bornemissza. Ittas a magát emésztő lázas honszereimétől, ittas a Zrínyiért lángoló lelkesedéstől. De mit értetek ti ebből, ti számító, önző polgárok, kik megisszátok a bort és féltek az egyetlen magyar bornemisszától? 2