Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. kötet. A reformáció kezdetétől az 1681-ik évi soproni országgyűlésig. Sopron 1917.

BEVEZETÉS. - I. Sopron vallásos élete a középkorban.

halált. 1 A valdensek István nevű püspöke is, ki a cseh-morva testvérek papját, Kunwald Mihályt püspökké avatta, Bécsben 1480. máglyán szenvedett tűzhalált. 2 Mind ezek itt a szomszédban tör­ténnek s ha a soproniak közt nem is voltak valdensek, de legalább tudomást kellett róla venniök, hogy van egy felekezet, mely a szentírásra hivatkozva szakadt el az egyháztól s kész a felismert igazságért meg is halni. Hallotta hírét Sopron a huszitáknak is. Prágai Jeromos, Husz János barátja 1410. Budán járt s itt március 20. Zsigmond király előtt kemény beszédet mondott az elvilágiasodott klérus ellen. A prágai érsek vádlevelére Zsig­mond őt állítólag Kanizsay Já­nos primás által börtönbevetette. De Jeromos később a konstanzi zsinaton maga vállá, hogy Ma­gyaroszágból nem úgy űzték ki. Zsigmond átadta ugyan őt az esz­tergomi érseknek, de ez 15 napig kegyesen bánt vele s végre a király egy szerzetes által őt min­den kezesség nélkül szabadon bocsátotta. 3 Budáról azután Bécsbe jött, hol püspöki törvényszék elé állí­tották s ezen az eretnekégető helyen bizonyára börtön és halál várt volna reá, ha titkon Morva­országba nem szökik. 4 Alig hihető, hogy Húsznak ez a barátja Sopront itt Bécs közelében elkerülte volna. Róla, kit szökése után Schrillenberg bécsi püspökhelyettes exkommunikált s ezt a 1 Moeller V. Kirchgesch. II. 540. Catalogus testium veritatis. 756. 1. Bau­hofer i. m. 17. 1. 2 Moeller i. m. II. 542. Több adatot közöl a magyarországi valdensekről Haupt Hermán: Waldensertum und Inquisition im südöstl. Deutschland. 28. és 77. 1. 3 Harduin, Conc. VIII. 507. 1. Budai E. Magy. tört. 236. 1. Lányi—Knauz, Egyháztört. I. 685. 1. Török J. Magyarország prímásai. Szalay L. Magy. tört. II. 356. Herzog, Realencykl. VIII. 484. Raffay S. Die Hussiten in Ungarn Zeitschr. für wissenschaftl Theol. 1892, 189. 1. 4 Herzog Realencykl. i. h. Lányi—Knauz i. m. I. 684.

Next

/
Oldalképek
Tartalom