Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. kötet. A reformáció kezdetétől az 1681-ik évi soproni országgyűlésig. Sopron 1917.

ELSŐ KORSZAK. Az alapvetés kora. - V. A két felekezet békés viszonyának felbomlása.

kiderülne. Hogy meddig volt itt ez a hídvégi névtelen, azt sem tudjuk. • Van azután szó egy András nevű soproni magyar papról is, akinek özvegye és leánya élt itt Sopronban és házuk is volt a városban. Leányát Joó János magyar kancelláriai titkár levele szerint ennek az Íródeákja, Végváry János jegyezte el. 1 Ez az András nevű pap nem lehet a német Pfendtner András, mert a levél keltekor ez még élt, amaz pedig mint néhai említtetik. Hogy ez az ismeretlen pap és háztulajdonos mikor és meddig szolgált itt és nem egy személy-e a hidvégi névtelennel, azt nem tudjuk. Talán a hidvégi után még 1572. került ide. A Spillingerrel való összeütközés után a soproniak magyar papot is valami kiválót kerestek s egy időben kínálták fel az állást az öreg Sztáraynak most másodízben és a fiatal Beythe Istvánnak, Dunántúl akkori két nagy papjának. Sztáray 1574-ben ápril 15-én itt is volt Sopronban a város költségén, de már későn jött, mert Beythe megelőzte, akivel a tanács a városi számadás szerint már ápr. 11-én megegyezett. A városi kamarás bejegyzése Sztárayt határozottan úgy tünteti fel, mint aki szintén pályázott a soproni állásra. 2 A fiatalabb Beythe iránt a Spillingerrel való harcban egyéb­ként is több bizalommal lehettek a soproniak. Őt már 1573 is meghívták, de Alsólendván jún. 27. kelt levele szerint urai, a Bánffyak akkor még nem bocsátották el véglegesen. (Gamauf Dokumente I. 2. r. C. 17. sz. 35. 1.) Dunántúlnak ez a jeles papja és későbbi püspöke a baranyamegyei Kő nevű helységben szü­letett 1532. Valószínűleg Tolnán tanult s 1555-ben ment ki kül­földre. Ifjúkorát Pázmány szerint még a római egyházban töltötte. 3 De Hédervárott 1556. s majd Szakolczán, Alsólendván és Sárvárott 1 Joó János Bécsben 1581. jun. 8. kelt levele. Vár. lev. Lad. XXIV. et Y. Fasc. VI. N. 358. Joannes Wégváry scriba meus dicit, sponsae suae, filiae quon­dam Andreáé Praedicatoris, fuisse isthic Sopronii domum quandam, quam mater ipsius puellae cuidam Vestrarum Dominationum concivi vendidisset. Gamauf I. 499. 2 1574. évi vár. szám. Den 15. Apr. gab ich aus Bevelch des Herrn Burger­meisters einem ungrischen Predikanten von Papa mit Namén Michael Sztáray, welcher allhier hett sollen angenommen werden zwei Tallér, thuet 2 Pfund 4 Schilling. Eodem die zallt ich auf Bevelch dem Ambrosi Waytzen, so jetzt ermeldter Predikant bei Ihme verzört hat, laut Auszugs 1 Pfund, 5 Schilling, 6 Pfennig. Gamauf I. 504. 3 Fraknói V. Pázmány P. és kora III. 334.

Next

/
Oldalképek
Tartalom