Payr Sándor: Flaciánus lelkészek Magyarországban. Pozsony 1916.

I. Flacius és magyarországi barátai: Zigerius, Muceus, Wagner és Creutzer

6 felelt is neki s a levelét Nidbrucknak is megküldte. Flacius azt remélte, hogy ha valamely nagyobb tekintélyű ember fogja Wagnert felszólítani, akkor majd többet tesz. Nidbruck úgy véli, hogy Brassóból semmit vagy igen kevés adatot fog kapni. És Flacius csakugyan panaszkodott is, hogy Wagner igen keveset vagy majd nem semmit sem tett, pedig többször is felkérte.

1 A legnagyobb munkásság és a legszenvedélyesebb hitviták idején hívták meg Flaciust Jenába, ahol mint theol. tanár 1557-től kezdve négy éven át tanított. De ellenfeleinek vádjára 1561. dec. 10. innen is elbocsátották. A synergisticus vita Jenában Flacius és kollegája, Strigel Viktorinus között ekkor már oly elkeseredett volt, hogy egy Flacius pártján levő lelkész Strigel híveit már keresztszülőknek sem fogadta el.

2 Flacius most feleségével és hét gyermekével Regensburgba menekült barátjához, Gallus Miklós lelkészhez. Itt is polemizált a tridenti zsinat, Kálvin, a heidelbergi káté és sok más ellen. De Ágoston szász választó fejedelem keze ide is elért, ki Flaciust sehol sem tűrte meg és elfogatni akarta. A szegény ember sokszor már csak az utolsó percben tudott üldözői elől megmenekülni. 1566-ban Antwerpenben, 1567. Frankfurtban s majd Strassburgban találjuk. Bázelban is keresett menedékhelyet, de itt sem fogadták be. Itt Strassburgban még jobban elrontotta dolgát az eredendő bűnről szóló tanával. Ez a megtévelyedés nyit az életében egy második, az eddiginél is küzdelmesebb és inségesebb korszakot. Most csatlakoznak hozzá az úgy nevezett fldcidnusok kik makacsságukat és kíméletlen harcias szellemüket a mestertől öröklik. De ez időtől kezdve lesz a fláciánus név is mind szélesebb körben gyűlöletes. Flaciust most eddigi leghívebb barátai is mind elhagyják. Ellene fordul Andreae, Chemnitz, Heshusius, Wigand, sőt Gallus is. Csak Spangenberg Cirjék mansfeldi lelkész tartott ki híven mellette. Hírhedtté lett tanát legelőször a weimari vitatkozáson 1560. Strigellel szemben vallotta be és 1567. a Clavis Scripturae című müvéhez csatolt értekezésben fejtette ki bővebben. Ő az eredendő bűnt az ember lényegének (substantia), míg Strigel csak járulékának, esetleges tulajdonságának (accidentia) mondotta. Ellenfelei azután a lehető legrosszabb értelemben vették Flacius tanát s egyenesen manichaeismussal is megvádolták. A dualisztikus szektákra való hajlandóságból csakugyan volt is valami mindig a szlávokban. A substantiáriusok és accidentiáriusok két nagy és szenvedélyes tábora vonult fel most Flacius mellett és ellen. Most már nem csak a túlbuzgó lutheránust, hanem egyenesen az eretneket üldözték benne. 1 Oestr. Prot. Jahrb. XVIII. 225. és XIX. 106. 109. 2 Kawerau i. h. 87. 1.