Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - III, A tanfejlődés és a hitviták.

özvegyének, L. Poppel Évának, a buzgó evang. nőnek ajánlotta. Valószinűleg ez a mű egyengette Írójának útját Németujvárra, ahová őt az özvegy már a következő évben nevelőnek hivta meg Ádám nevű fia mellé s még 1633, is ennek udvarában volt. A magyar előszó után sógora, a tudós Lethenyei István (a magyar Hutterus) latin és magyar Paraenesist irt „ad Lectorem vere Christianum". (Adattár VII. 163. 170.) Mig a dunántúliak ily ádáz testvérharcot vívtak egymás ellen, az alatt Pálházi Göncz Miklós dunáninneni püspök 1615. Újlakon (Nyitra m.) és Komjátiban uniói zsinatokat tartott a reformátusokkal s az utóbbi helyen 4 pontban megállapodásra is jutottak. Alvinczi Péter, Pázmány jeles ellenfele pedig Kassán volt lelkes képviselője az uniónak. Ezeknek példája és a heidelbergi Pareus Dávid Irenicum című műve által is felbátorítva merészelt nálunk is Samarjai János dunáninneni ref. püspök (halászi lelkész) a protestáns unió tervével fellépni. Ennek érdekében egy bő tartalmú külön munkát is irt ily címen: Magyar Harmónia, az az Augustána és Helvetica Confessio artikulusainak egyező értelme. Melyet Samaraeus János superintendens ilyen okkal rendölt öszve, hogy az Artikulusokban fundamentomos ellenközés nem lévén, a két confessíot követő atyafiak ís az szeretet által egyesek legyenek. Ez mellé Pareus Dávid D. Irenicumjából XVIII. rágalmas artikulusokra való feleletek és az egyességre kétféle indító okok adattanak". (Pápa 1628. 4. r. 274. 1. Rmk. I. 573). A cím világosan megjelöli a célt s megnevezi az irenikus törekvéseiről ismert jeles külföldi theologust is, akinek hatása alatt tesz Samarjai hazánkban is hasonló kísérletet. (Fabó, Codex D. 123). Ez a testvéries keresztyén kísérlet a szenvedélyes hitviták ama korában teljes elismerést érdemel. Maga Lethenyei is (ekkor már csepregi esperes) bizonyára tudta ezt méltányolni. Hiszen ő maga is elitélte azokat a polemikusokat, „akik mikor a tévelygők ellen disputálnak, elannyira nagy haragra gerjednek föl, hogy gyakorta magokkal nem bírván és szavoknak folyásiból kitántorodván, mit mondjanak és szóljanak, ugyan magok sem tudják. Akik azért disputálásokban igazsággal akarnak győzedelmesek lenni, azoknak kell magukkal viselni a szelídségnek lelkét, haragoskodásra való indulatnak békét kell hagyniok és nem annyira a személyeket, mennyire azoknak tévelygésit kell gyűlölni, szidalmazni és kárhoztatni." (M. Harm. Megham. Előszó). Samarjai ugyan téves feltevésből indult ki, midőn hitvallásaikban fundamentomos ellenkezést nem talált, de szép tervét