Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - XV, Révkomárom és a komárommegyei gyülekezetek.
Majkon, már az Árpádok korában premontrei prépostság volt. Epületének romjaiból Esterházy József gróf 1731. a kamalduliaknak építtetett kolostort, akik itt a néphagyomány szerint igen víg életet éltek. Holéczy szerint a majki barátok előbb (míg a zárdájuk elkészült) Oroszlánon abban a házban laktak, mely a múlt század elején a falú háza volt. A külön remetelakásokat az Esterházy, Czíráky, Gyulay, Perényi, Hunyady, Erdődy sat. grófi családok építtették s ezek címerével vannak díszítve. II. József 1782. eltörölvén a kamalduli rendet, terjedelmes szép épületükből szűr- és posztógyár lett, A majki templom oltárát a kép nélkül az oroszláni evangélikusok vették meg; a prédikáló és egyéb székeket pedig a falak bélésével együtt a komáromi óhitűek templomába vitték át. Ujabban a buzgó kath. Esterházy Miklós Móric alakíttatta át a volt zárdát fényes vadászkastéllyá. A kamaldulíak hiában könyörögtek, hogy fogadja vissza rendjüket a szép helyre. 1 Oroszlán a Csákyak birtoka volt. Régi várának köveit a a majki zárda építésénél használták fel. A vár köveiből épült a Rajcsányi-féle ház is a Várdomb nevű utcában. A török világban Oroszlán is elpusztult. Határait a pákozdiak, vagy talán inkább a bokodiak bírták. Az 1688. évi összeírás szerint is még puszta volt. Musay püspök 1661-ben Szák és Bókod mellett nem mondja anyagyülekezetnek. A kuruc háborúkban is pusztán állhatott s az Esterházyak csak ezután telepítették be főként tót ajkú evang. lakókkal. A hagyomány szerint Labánszky, Svandovszky és Pénzes telepesek nagyobb területeket kaptak s róluk külön dűlőket neveztek el. (Kom. mon. 112. Károlyi J. i.m. 92.1). Első ismert lelkésze Velics Péter, aki 1706. dabronyi tanító volt, de még ez évben Simonyiban febr. 7, a felavatandó kandidátusok között szerepel. Lehet, hogy azonnal Oroszlánra jött. Károlyi István meghívó levelét Kispécen 1711. márc. 24. már mint oroszláni lelkész irta alá. Károlyi esperes és Göndör Gergely esp. jegyző 1711. dec. 9. itt egyházlátogatást tartottak, A lelkésznek 20 forintja és 20 köböl búzája volt, A 3 nagy ünnepen offertoriuma és három királyok napján kolledája. A stólák és egyebek úgy, mint Bókodon. (Eht.. Eml. 271. 275. 307. 313. 316. 353. 355. 374. 375.) Velics 1718. már Tabon volt a tótok papja. Ide pedig Krisán Mátyás jött, aki mellett Masnitius János volt a tanító. Tóth 1 Komárom m. mon. 112. Sz. Kiss K. i. m. Holéczy M. Tud. Gyűjt. 1826. VII. f.