Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - XIII. A reformáció Tolnában és Baranyában.

Thury Pál Tolnából a felvidékre költözött, ahol nagyobb szerepe volt az ottani vallási mozgalmakban. 1560-ban már sajószentpéteri lelkész volt, mint ilyen vett részt 1562, és 1563. a tarczal-tordai zsinaton, ahol nemcsak a kovásztalan kenyeret vetették el, hanem Béza hitvallását és Kálvin genfi kátéját is elfogadták. Midőn a lutheránus Perényi Gábor e miatt őket Sátoraljaújhelyen kérdőre vonta, Thury Pál azzal menté magát, hogy Béza hitvallását csak úgy fogadták el, mint az Augustána bővebb értelmezését. Perényi azután Thury Pált egy másik lelkésztársával Lipcsébe és Wittenbergbe is kiküldte az ottani tanárok véleményének kikérése végett s ezek a lutheránusoknak adtak igazat, Thury Meliusz körébe, majd pedig Erdélybe menekült. Jelenvolt 1568. a gyulafehérvári és nagyváradi hitvitákon is. Elete végén Abaujszántón volt lelkész s itt halt meg 1574. A kálvinisták költőnek is mondják. Bod Péter szerint ő irta a Kálvin Instítutióját magasztaló latin és magyar párverset.

1 Ily kiváló munkatársak mellett is, mint Szegedi Kis István és Thury Pál, kettős hivatala nehéz terhet rótt a már öregedő Sztárayra. Talán e miatt mondja magát „nyomorult" embernek. Otthon is sok baja volt az ellenféllel és saját híveivel, akik őt felettébb heves természetűnek tartották. Püspöki hivatalában is sok keserűség érte és nem ok nélkül hasonlítá magát Athanasiushoz. Az egyházlátogatáson kívül Sztáray lelkészeket is avatott, amint azt Szegedi példájából tudjuk. De „Az igaz papság tükrében" is közvetlen tapasztalatból irja le részletesen a protestáns lelkészavatás módját. Itt is folytatta irodalmi munkásságát, két eredeti drámát, históriás énekeket és magyar zsoltárokat irt, sőt Sz. Molnár Albert feljegyzése szerint agendát és posztillát is írt volna a gyülekezetek számára. S mindezt a sok munkát nem is békés időkben, hanem a törökök részéről való legnagyobb szorongattatások között végezte. Thury Pál mint tolnai rektor irja fentebbi művében: „A török éjjel-nappal áskálódik papjaink és iskoláink ellen, mert azt tartják, ezek okai, hogy a magyar nem akar törökké lenni. Nincs oly pap, kit a török meg ne veretett volna, kivéve egymagámat. A veretes általán minden nap foly, a legkisebb okért a hibásnak talpát úgy elverik, hogy a bőr is lemegy róla. Mikor a törökre nézve egy-egy harc szerencsétlenül üt ki, egész boszuját mindjárt a prédikátorokon tölti, mert, úgy mondják, ők okai minden sze1 Lampe-Ember 122. Bod P. Magyar Athenás 303. Balogh F. M. prot. eht. Debr. 1905. 34. 1.