Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - IV. Az evangélikus istentisztelet.
kollégium birtokába, lutheránus énekeskönyv s így lehetséges, hogy dunántúli kerületünkben is használták. Jegyzőkönyveinkből és egyéb forrásainkból nem lehet megállapítani, hogy gyülekezeteink Huszár Gál graduálja mellett melyik magyar énekeskönyvet használták. Valószínű, hogy miként Szenczi Molnár említi „Magyarországban a könyvnyomtatásnak szűk volta és fogyatkozása miatt" mai értelemben vett énekeskönyve az evang, népnek az első évtizedekben még nem ís volt, hanem könyv nélkül énekelték azt a kevés számú éneket, amit az iskolában vagy templomban betanulni tudtak. A nép a tanuló ifjúságtól vagy a lelkésztől és tanítótól tanulta meg énekeinket. Tanítóink nemcsak a temetési menetben, hanem a halott mellett való virrasztásban egész éjjel és lakodalmakban is szoktak énekelni. Szokásban volt az is, hogy valamely diák vagy előénekes diktálása után énekelte a gyülekezet az egyik verssort a másik után, Énekeskönyve, úgynevezett graduálja (irott vagy nyomtatott) az első időkben csak a lelkésznek vagy tanítónak volt. Hivatalosan elfogadott vagy ajánlott énekeskönyve a kerületnek 1696-ig nem volt, A lelkészek tetszésük szerint többfélét használtak. Legismertebb lehetett, mint a Zengedező 1770, évi előszava említi, a Lőcsén 1627. Breuer Lőrinc által nyomtatott (ma már ismeretlen, de bizonyára lutheránus), mely r .igen csekély és még kevés énekeket foglal magában." Es Csepregen is 1630. Mihálykó János imádságaival jelentek meg „szép isteni dicséretek és zsoltári énekek," (12 r, 496. 1. Szabó K. I. 591). Gönczi György debreceni lelkésznek Szegedi Gergelyéből készült legtöbbször nyomatott könyvét, valamint Sz. Molnár Albert zsoltárait a reformátusokkal való hitviták miatt legfeljebb csak 1643 után merték használni, mikor a gyűlölködés csillapult. Az első dunántúli evang, énekeskönyvet Aáchs Mihály, volt győri rektor, a kuruc világ egyházi lantosa adta ki. (Zengedező Mennyei Kar, Lőcse 1696. 12. r. 264. 1. Dunántúli papjaink közül a század végén Magyari István sárvári főesperes ís akinek hatalmas prózáját fentebb ismertük meg, megkísérelte az énekszerzést, illetőleg fordítást, Nádasdy Ferenc kívánságára Sárvárott 1600, lefordította és kiadta Beust Joakim wittenbergi theol, tanárnak, (a későbbi osztrák miniszter ősének) „A jól és boldogul való meghalás mestersége" cimű munkáját. Magyari ebben nem csak görög és latin poéták verseit fordította hexameterekben, hanem német írók énekeit is rímes verssorokban. Igy például lefordította Éber Pál wittenbergi tanárnak „Herr Jesu Christ wahr Mensch und Gott" énekét, de
