Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VII. Az iskolák és a nevelés ügye.

után még ezt a kettőt intézte a jelöltekhez: 11. Vájjon az a hit, amelyet mi most gyülekezeteinkben vallunk, az a katholikus hit-e, amely által a próféták és apostolok, valamint mind a két Testamentumnak hivői üdvözültek? 12. Es vájjon ez-e az a ka­tholikus hit, amelyre a Scythiából kijött és István király kor­mányzása alatt állott magyarok a pogányságból először meg­tértek? Es mind a két kérdésre igenlő feleletet várt. Fekete ís ezzel arra célzott, hogy más volt a római katholicizmus István király és más a reformáció korában. (Fabó, Codex D. 75. Eht. Eml. 170. Ker. jkv. II. 240. 517.) Voltak esetek, hogy a jelöltet újabb vizsgálatra utasították és nem avatták fel. Aki a vizsgálatot sikerrel állotta meg, az erről és a felavatásról oklevelet is kapott a kerület pecsétjével. A legrégibb ilyen lelkészi oklevelünk latin nyelvű" s Bognár György tétényi (később győri) lelkész számára 1642. máj. 20. állították ki Kis Bertalan püspök és öt esperes aláírásával. Meg­van egyet, levéltárunkban (la 7, 62) és másolatban Hrabovszky Gy. gyűjteményében (Scrin. Ant. XI. 10). Az egyházkerület XVII. századbeli első ismert pecsétjén, miként ezen az oklevélen is lát­ható, bárány és zászló jelkép van e körirattal: Agnus Dei tollens peccata mundi. Kánonainknak a lelkészek további önképzésére vonatkozó határozatait a legtöbben komolyan vették. S lelkészeink­nek magasabb szellemi műveltségére mutat, hogy sokan jártak külföldi egyetemeken s onnan magiszteri grádust is hoztak ma­gukkal, itthon pedig irodalmi téren is számosan munkálkodtak szép eredménnyel. Több lelkészünknek tekintélyes könyvtára is volt. Tétényi Imre cenki lelkész özvegye, Szegedi Klára például 1601. azzal vádolta sógorát, Tétényi Dánielt, hogy férje hagya­tékából egyéb portékák közt egy tiz akós hordót is elvitetett „mely tele volt könyvekkel". Kincses Pál kőszegi lelkész is 1596. írja, hogy már Szilban is könyveit az almáriumban tartotta, melyet az egyházlátogató Reczés esperes feltöretett és megnézett. Ennek a túlbuzgó esperesnek is annyi könyve volt, hogy ellenfelének 'Beythe Andrásnak is kölcsön adott belőle. Beythének magának is volt külön könyvtára, melyet nem csekély pénzen szerzett s Pápáról való kiköltözésekor pusztult el az „idegen nemzetség miatt" A meszleni 40. kánon is (De libris) meghagyja, hogy a biblián kívül régi jámbor doktorok authentikus műveit szerezze be a lel­kész. Már tanuló és tanító korukban is könyveket kellett szerez­niük. A 67. kánon szerint „több gondjok legyen az könyvek, hogy sem mint az külső köntösnek szerzésére". Magyari, a két

Next

/
Oldalképek
Tartalom