Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - I. Az útegyengetők és az alapvetők.

térítésük, mint gondolni is lehetett, nem sikerült. (Tóth-Szabó P. 156. 160). Mint fentebb (324. 1.) már említettük, Asszonyfalvi Ostffy László, Ferenc fia 1438. Albert király kíséretében Tábor városa alatt harcolt a szigorúbb táborita husziták ellen, kik Albertet nem ismerték el királyuknak. Ostffy és Újlaki Miklós, Marczali György, Gúti Ország Mihály sat. mellett azok között említtetik, akik hősi magatartásukkal tüntették ki magukat. A dunántúli magyaroknak is tehát elég alkalmuk volt arra, hogy a huszitákkal úgy az enyhébb kelyhesekkel (calixtinus, utraquista), mint a szigorúbb táborítákkal megismerkedjenek. (Tóth-Szabó P. 139.) Sopron városának s. a közelében Kismarton, Kertes, Szarvkő és Dorog várának később is volt része huszita mozgalmakban. Zsigmond király 1430. Kanizsay László soproni főispánnak meg­hagyta, hogy úgy a saját, valamint Sopron megye népét is Semptére küldje a husziták ellen. 1437. márc. 26.-án pedig Sopron város tanácsának hagyta meg, hogy a reá kivetett, de még le nem fi­zetett ezer arany forintnyi rendkívüli adó fejében Bécsben vagy másutt tizenkét hajót szerezzen be, mindegyikre a hajózáshoz értő 3—3 embert rendeljen s pünkösd napjára a hajókkal Pozsony­ban legyenek, hogy ezeken a táboritákat kapitányukkal együtt a Dunán egészen Nándorfehérvárig szállítsák. Hogy mi célja volt ezzel a királynak, arról nem szólnak forrásaink. (Gerő J. A huszi­ták Magy. 31. Tóth-Szabó P. 370). Kiváló huszita telep volt Sopron mellett Macskakő (Katzen­stein) vára is, melyet a cseh bratrik (fratres bohemi) ejtettek hatalmukba. Hajlandók voltunk ezeket a vallásos lelkű cseh-morva testvérek felekezetével (unitas fratrum) azonosítani. De Tóth-Szabó Pál behatóbb tanulmánya más eredményre vezetett. A bratrik Giskra zsoldosaiból kivált szabad legények voltak, akik foszto­gattak, a szerzeteseket zárdáikból kiverték és emberekre vadász­tak a váltságdíjért. Axamit Péter, Giskra egykori kapitánya volt a vezérük. Ezek a vallást és a bibliát csak üres cégérül használták. Axamit a hónap végén beállott harcosnak is megfizette az egész havi pénzt, a bibliából idézvén : „Fizess meg nékik, elkezdvén az utolsókon mind az elsőkig". (Máté 20, 8.) A huszitáké fattyuhajtása Magyarországon keletkezett. Előkelő urak is voltak köztük : Svehla János, a cseh lovag, kinek udvari papja is volt, az osztrák Wei­tracher Konrád, a magyar Podmaniczki János és Balázs Csicseri Zsigmond, az ungmegyei nemes, (Tóth-Szabó P. 267.) Macskakő várát is ilyenek ejtették hatalmukba. Laky Dávid

Next

/
Oldalképek
Tartalom