Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - XI. A zalamegyei gyülekezetek.

magyar fuvarosok 1574. ápr. 11-én szállították Alsólendváról Sopronba. 1 Alsólendva másik földesura Istvánnal egy időben ennek unokatestvére, Bánffy László volt, Ferencnek, Ráskay sógorának a.fia. Ez is vitéz katona, jókedvű elmés férfiú. Első neje Keg­levich Anna 1542. évi végrendeletében még misealapítványt tett gyóntatója, Mihály letenyei plebánus előtt. A várnagy ekkor Loránth Péter volt. De Bánffy László már nem volt jó barátja a klérusnak. Az 1543. év őszén ugyanis a jobbágyait Sopronczai Antal dobronoki plebánus (később vasvári kanonok) parochiá­jára küldötte s ennek minden ingóságát elraboltatta, sőt a temp­lom és sekrestye ajtait ís feltörette s az ott őrizett pénzt el­vitette. Második felesége, Somi Borbála, azonban már buzgó evangélikus volt. Bornemisza Péter evang. püspök „Evangéliu­mok magyarázatai" című művének I. részében^(Sempte 1573) a Salm Gyula nejéhez, Thurzó Erzsébethez intézett ajánló levélben mondja: „Az több főasszonyok között kedig, kiknek jó példa­adásokat és ájtatos tanúságokat én magam láttam, méltán ne­vezhetem egyiket Nagyságodat, másikat Bánfi László uramné asszonyomat, az N. Somi Borbála asszonyt. Es Dobó István uramné asszonyomat, az N. Sulyok Sára asszonyt, kik engem is mind intésekkel, mind segítségekkel siettettenek ez könyvnek kinyomtatására. Ezek mellett az ő kegyelme nénje is, Balassi János uramné, az N. Sulyok Anna asszony csudálatos ájtatos vala az Isten igéjének tanulásában." A mű II. részét pedig már Bánfi Lászlónak és feleségének ajánlotta Semptén 1574-ben. 2 Bánffy László zalamegyei főispán és a felesége különösen Nádasdy Tamás hádorékkal élt jó barátságban. Fiuk, János Nádasdy birtokán Kapuvárott tanult s 1550. jún. 5. egy szép levélben kérte Nádasdyt, hogy hozza meg neki Bécsből Eras­musnak Colloquia és Apophthegmata című műveit, mivel könyvek nélkül nem tanulhatnak. Néhány nappal később Nádasdy László kapuvári tanuló pedig egy bibliát kért tőle. Bánffy László tehát 1550. már evang. iskolába küldte a fiát s így bizonyára maga is evang. volt, miként Nádasdy. (Bunyitay V. 361. 369.) A Nádasdyékkal való barátságnak egyéb bizonyságai, hogy Bánffy László 1553. Grácban volt együtt Nádasdyval, 1559-ben pedig Sárvárott voltak Bánffyék Nádasdy nevelt leányának, 1 Fabó A. Beythe István 6. 1. Payr. S, Sopron eht. 127. 2 Bornemisza P. i. h. Takáts S. Régi magy. asszonyok 17. Bunyitay, Eht. Eml. IV. 102. 376. Szabó K. Rmk. I. 115.

Next

/
Oldalképek
Tartalom