Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - X. Győr és a győrmegyeí gyülekezetek.

A klérus és a várkapitány nagy erővel is működött. A pápai követ II. Mátyás oldala mellől az 1608. évi országgyűlés befeje­zése után azt jelentette Rómába, hogy Győrben egy nevezetesebb prot. prédikátor s utána egy nagy tekintélyű magyar ezredes a katholikus vallásra tért. Hogy kik lehettek ezek, nem tudjuk. Nagy tekintélyüek alig, mert ennek hire ment volna. Az 1609. évi országgyűlés elé is hasztalanul folyamodtak a győriek. A vallásszabadságra vonatkozó javaslatot a király Forgách prímás és a pápai követ tanácsára visszavetette. Breuner várkapitány becsületszavára fogadta meg a pápai követnek, hogy ha csak legkisebb Írásbeli utasítást kap is a királytól, bármint menny­dörögne is Thurzó nádor, a prédikátort nem fogja beereszteni. Es a rendeletet II. Mátyástól ilyen értelemben ápr. 30. meg is kapta. Thurzó György már 1610. elején figyelmeztette a királyt a győri prot. lelkész kiűzetésének jogtalan voltára s 1610. nov. 3. ismét kérte, hogy a győri véghelyre ág. hitv. evang. lelkészt vihessenek be. De ő felsége azt követelte, hogy ettől a kérésétől álljon el. 1 Az 1613. évi pozsonyi országgyűlésen is felpanaszolták a győri evang. katonák nevében, hogy papjokat, aki egy ideig szabadon prédikált az őrségnek és katonaságnak, kiűzték a vá­rosból s most a véghelybeli katonaságnak a Dunán átkelve, életük és vagyonuk veszélyeztetésével kell Pataházára kímenníök prédikációt hallgatni. 2 A katonaság mellett lelkes buzgó patrónusai voltak egy­házunknak a győri polgárság körében is. Ezek közül különösen a régi győri Torkos család válik ki, amely sok buzgó és jeles egyháztagot nevelt a dunántúli kerületnek később is. Torkos János, aki 1587. Rudolf királytól kapott nemességet, evang. létére ís városbíró volt a püspöki városban már 1588. Unokaöccse, Torkos Péter szinte városbíró és 1612. Győr megye szolgabirája volt. Kecskeméti Szana Máté, a győri sereg ref. papja Pataházán 1611. előtte tett végrendeletet. Ennek fia, ifj. Torkos Péter (f 1655) szintén Győr megye szolgabirája. Ennek hasonló nevű unokája lett 1699, a győri konvent első inspektora. Az első Torkos János fivérének, Istvánnak dédunokája volt Torkos András, a tudós győri pap (f 1737), akit püspöknek is megválasztottak. Es ennek 1 Szilágyi, M. N. Tört. VI. 34. Károlyi A. Az ellenref. kezdete. Századok 1919. 5. 151. 159. Győri v. levt. magánokiratok 355. sz. 2 Payr, Sopron eht. 181. 188. 220. Zsilinszky I. 332, 334. II. 68. 70. 77. 79. Hist. Dipl. App. 21. Loserth J. Aktén und Korresp. III. 527. Győrm. mon. 338. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom