Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - V. A Batthyányak urodalmai Vas megyében.

1618-ban már Vinicsa János a horvát lelkész, Müller helyébe pedig Lang Farkas következett, aki 1623. aug. 24. a szentlőrinci zsinaton az ubiquitas és manducatio orális tanát védte Horning Joa­kim németszentgróti és Ottho György szalonaki lelkészekkel együtt, Lángot 1624. Körmenden a német lelkészek esperesévé is meg­választották, hogy jobban magukhoz fűzzék. Lang mint esperes 1625. a Graul szentkúti lelkész ellen való perben nagyon szigo­rúnak mutatkozott. De a kálvinistákkal egyházkormányzati téren sem akart közösségben maradni. 1627-ben már egyenesen elsza­kadásra gondoltak. Poppel Éva már elmozdítással fenyegette meg őket, ha a körmendi zsinatra (1627. május 12—14) el nem mennek. Megjelentek tehát, de Lang a lelkészavatásban nem akart kézrátevéssel részt venni, hogy látszat szerint se legyen a kálvinista papság megerősítője. Erre azután a magyar lelkészek is megbánták, hogy esperesnek választották (Adt. IX. 54. 60. 83. 72. 77. 98. 109). Lang még 1627 is rohonci lelkész és esperes volt, aki mellett mint horvát lelkészt 1628-ban Sutiak Mátyást találjuk. Ez utóbbit evang. püspök avatta fel s 1612. mint belicai lelkész írta alá szimbolikus könyveinket. Őket ís bizonyára Batthyány Ádám űzte el az áttérése után. Batthyány 1633. a rohonci tizedet is erőszakosan elvette anyjától Poppel Évától, holott ez Dallos Miklós győri püspöktől vette azt bérbe 1000 forinton. A rohon­cíak 1650, panaszkodtak, hogy a plebánust kell fizetniök és az alispán az 1647. évi törvény értelmében nem jelöl ki helyet templomuk számára. 1 Lang Farkas 1652. Musay püspök egyházlátogatásakor per­gelini lelkész volt s 1663. szept. 27. Kőszegen 77 éves korában fejezte be küzdelmes életét. Reá vonatkozólag érdekes feljegy­zések vannak a kőszegi anyakönyvben. E szerint Lang Farkas frank földön (in Frankén) Steinach városában született 1586. Atyja Lang György pékmester volt. 1607 óta Wittenbergben tanult s 1611. itt avatták fel lelkésznek. Ladendorf, Niederleiss, Würnitz, Preinkirchen, Niedergreitzenstádten és Hankenberg községekben lelkészkedett Ausztriában, Magyarországban pedig Rohoncon. Németszentmihályon (vagy Felsőpéterfán, Petersdorf) és Pergelinben (Pilgersdorf) összesen 53 évig. Kilencszer küldték száműzetésbe, ennyiszer és tűzvész miatt még háromszor veszíté 1 Adt. IX. 109. Eht. Eml. 62. Takáts S. Zrinyi nev. anyja 128.

Next

/
Oldalképek
Tartalom