Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - III. Az egyházkerület törzse a Nádasdyak urodalmaiban.
táblabíró jánosfaí földesurak voltak jelen. Az u. n. viaszos rét akkor Högésyzi Ádám kezein volt, melytől a templomhoz évenként 12 dénár járt. Viaszos rétnek nevezték mivel a hívek „karácsonra gyertyát szoktak tőle adni". A prédikátori házhoz annyi szántóföld és rét tartozott, mint más nemesi házhelyhez. Három filiája volt: Kisgeresd, Jánosfalva és Csáford. A kisgeresdi malomtól sabbathalís is járt a prédikátornak „szombaton reggeltől fogva vasárnap reggelig amit talál, de ebből is a molnár az ő részét , a harmadát kiveszi". A jánosfai kápolna a török császár Bécs alá menetelében pusztult el (1529) és azóta puszta. Eőri Ferencet, mivel az úrvacsorát bor helyett vízzel szolgáltatta ki, az egyházkerület 1637. egy évre minden papi cselekménytől eltiltotta és gyülekezetének elhagyására ítélte. Még ez évben Deési Istvánt avatták fel geresdi lelkésznek, aki 1638. egy nemesládonyi kiküldetésben is részt vett. Hitvallási iratainkat 1637. irta alá. De neve után az a megjegyzés áll, hogy semmirevaló apostata, aki átment a pápistasághoz (Factus apostata nequam, transiens ín papismum). Deési ugyanis Geresdről a saári gyülekezetbe távozott s innen feleségének és nagy adósságoknak hátrahagyásával megszökött. A geresdi lelkészek közül ismeretes még Gotthard Miklós, akit 1636. avattak fel s 1646. aug. 13. a büki zsinaton mint geresdi lelkész volt jelen. 1649.-ben Musay püspök Philippi Fülöp Mátyást avatta fel geresdi lelkésznek, aki 1651. mint kérő volt jelen Német György sági lelkésznek és kisgeresdi Sibolti Évának néhai nemes és nemzetes Sibolti Sámuel leányának eljegyzésén. 1654-ben Musay Gergely püspök Posgay Mártont avatta fel geresdi lelkésznek. 1 Ugyanezen 1654. évi május 26-án a geresdi hívek a nemeskérí megyegyülen felkérték Eberghény János szolgabírót, hogy a viaszos rét ügyében jönne ki hozzájuk vizsgálatra. Ez június 1-en Musay püspök Zvonarics Sámuel, Lasnár Gergely és Nagy Pál lelkészek, Chernél Miklós és Mesterházy Mátyás táblabírók jelenlétében meg is történt, a rétet visszarendelték a templom számára és Högyészi Andrást, aki eddig bírta 2 frt 52 dénár census lefizetésére kötelezték. 1657. jún. 14. ugyanezt a rétet a geresdiek Posgay Márton lelkészüknek adták át, oly feltétellel, hogy ezért évenként 50 dénárt adjon gyertyára. 1654. dec. 2-án és 1657. jún, 12. zsinat is volt Geresden, valamint 1662, jún, 13-án is. Az 1671. jún, 4-re Geresdre össze1 Eht. Emi. 68, 76, 89, 91, 99, 132, 146. Adattár VI. 76, 78, 86, 90, 91.