Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
ELSŐ RÉSZ. Az egyes egyházközségek története. - III. Az egyházkerület törzse a Nádasdyak urodalmaiban.
kérette meg feleségül. Miskolczi Mihály szentgróti lelkész és Laskói János seregvajda voltak a kérői. A gyürüváltás, keszkenőkiadás és kézfogásbeli lakodalom meg is történt. De az előkelő családból való nagyanya mást gondolt. Iváni majorjából üzente meg a tanítónak és a püspöknek, hogy sohasem fogja unokáját Ách Jánosnak adni. A tanító bepanaszolta Hagymásynét a kerületi gyűlés, mint egyházi törvényszék előtt. Majd pedig az ítéletet be sem várva, „vakmerőképen adta magát házasságra újonnan ugyanott Pordányban és magát megesküdtette pápista pappal." A kerület Ách Jánost emiatt „eliminálta (elmozdította) az scholamesterségből." (Ker, jkv. 412. 1.) SzÜ. Mint a Nádasdyak birtoka (oppidum), anyagyülekezet volt már a XVI. században. Reczés János esperes már 1595. előtt tartott itt egyházlátogatást. Kincses Pál volt ekkor az első ismert lelkésze, akit innen Kőszegre hívtak meg. 1628-ban Körösi Imre volt a lelkésze, aki ugyanitt 1632. már esperes (f 1635. máj. 14). Hivatalában igen szigorú volt. Szeredi Mihály szent míhályi lelkészt hajdúkkal kísértette a biró házához és elzáratta. De emiatt Körösit is felfüggesztették esperesi hivatalától. 1635 óta Eőri Nicolai György alesperes volt a lelkészük, ki Sövényházáról jött ide. Leányát, Erzsébetet, Galli György simonyi lelkész vette feleségül. 1646-ban is a kiküldött kir. bizottság visszaadta Szilnak és Kistata filíának a templomot, paplakot és iskolát. 1654. is még Eőri Nicolai a lelkész és Szeleczky Márton a tanító. 1659. Szakonyi Miklós a lelkész, 1 Bodonhely. Itt keresztyén vitézlő rend lakott a várban és Kincses Pál szili lelkész itt már 1595, előtt hirdette az igét, 1611ben Tarlósi György, 1616. Magyari János, 1628. Siklósi Márton, 1632-ben Dvornícenus András (kit ekkor egyháztanácsos presbyternek választottak) és 1651—54. Szucsányi György volt a lelkész. 2 Barbacs is Bősárkány (a régi jegyzőkönyvben Bei-Sárkány) filiával anyagyülekezet volt a XVII. században. Első lelkészeit nevük szerint sem ismerjük. 1631-ben Magyari János volt a barbacsi lelkész. Az 1646-ik évi bizottság az itteni templomot is meghagyta az evangélikusok birtokában. Lelkészük szolgálatában 1649. még Dőr is harmados volt. Ezért kívánta nevükben Bencsik György, hogy a lelkész fizetésében, háza építésében és 1 Payr, Eht. Emi. 75. 129. Fabó, Beythe A. 61. Hist. Dipl. App. 72. Adattár VI. 179. Ker. jkv. 30., 44., 100., 404., 427. 2 Payr, Eht. Emi. 64. Adattár VI. 171. Ker. jkv. 360.