Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. augusztus - Figyelő
23 Ortutay Gyula miniszter Budapesten egyik tanítói átiképző tanfolyamon látogatást tett s nyilatkozott a tanítói (hivatásról. Biztatásul emlékeztetett a szállóigére: „Türelem kell a szegénységihez!” Országunkat a (háború megtörhette, de magyar népünkét nem töri meg mindaddig, amíg tanítói erkölcsre, politikai és szellemi felemelkedésre nevelik. Bejelentette a pedagógusok státusTendezését. Azóta a minisztertanács elfogadta a státusrendezésre vonatkozó tervezetet és 1947. augusztus ihó 1-től szabályozta az illetményeiket. T * A „Világnézeti Tanács” (World Education Council) nagy tanácskozására Truman elnök üzenetet küldött s többek között a következőket írta: • „Jóleső érzéssel tölt el az, hogy önök már ifjúkorukban kezdik meg a küzdelmet a tartós béke megvalósításáért. Fegyvereiket, az őszinte barátság, a közös megértés és kölcsönös bizalom fegyverét (helyesen választották meg. Az önök cselekedetei az Egyesült Nemzetek magasztos elveinek gyakorlati' megvalósítását jelentik.” * Egyházi iskoláink nevelőmunkájában súlyt kell helyeznünk a testnevelésre. Szükséges, ihogy ezirányú munkánkat erősítsük és tervszerűvé tegyük. Hiányainkat pótolnunk kell. A Központi Iskolai Sportegyesület, a most lezáródó tanévben 14 sportágban bajnoksági versenyt rendezett. Atlétikában, vívásban, tornában, korcsolyázásban, röplabdában stb. bajnoksági küzdelemre hívta középiskolai fiú- és leányifjúságunkat. A bajnokságot nyert intézetek között győzelmesen szerepelt kb 10 református és 5 római katolikus középiskola. A kezünkbe került kimutatásban evangélikus középiskolát nem találunk. Lehetséges, hogy a kimutatás hézagos, de azért semmiesetre sem árt, ha Iskoláink testnevelését megvizsgáljuk, hiányosságainkat pótoljuk. * A napisajtó hasábjain sokszor lélekmérgező módon tárgyalják az eltévelyedett emberek bűneseteit. Szinte vájkálnak abban a fertőben, melyből a kalandorok, sikkasztók, rablók, erkölcsi-kalózok sodródnak elénk. Némelyiket glóriával övezik. Na pokern át, hasábos tudósításban közük szennyes életüket, súlyos romlására az újságolvasó ifjúságnak. Gyakran felvonultatják a gangster hajlandóságú, gyengealapú, nyomorúságtól, vagy regényességtől hajtott ifjú bűnözőket. Csak néhány ujság- példányt teszünk magunk elé, bőségesen találunk példákat. Tizenhétéves gimnazista leány postarablást kővetett el. Vizsga előtt agyonlőtte magát egy 13 éves fiú. Néhány suhanc gyilkolt. Két gyerek kirabolt egy textilüzletet. És így tovább! Megkérdezzük: ki ül a vádlottak padján? Eltévelyedett fiúk és leányok csupán? Szükséges lenne esetenként annak kinyomozása, hogy apák és édesanyák, lelkipásztorok és templomok, tanítók, tanárok és iskolák nem kerülnének-e igazságszeTint a vádlottak padjára? Nyitott szemmel úgy kell látnunk az élet teljes forgatagát, ifjú életek erkölcsi válságát és saját hivatásbeli munkánkat, hogy az iifjjiság tragédiáinak száma apadjon. Harry Emerson Fosdick egyik New-York-i előadásában ezt mondotta: „Nevelési rendszerünk roppant nagy veszedelme az, hogy ifjaink milliói tlőnek fel közép- és felső iskoláinkban a nyugati keresztyén kultúra örök-
