Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. augusztus - Evangéliumi neveléstudomány - Groó Gyula: Nevelés és evangélium
6 Ez a katasztrofális bukás, ez a végzetes elszakadás rendeltetésünktől, Isten társaságától: a bűn. Az Isten igéje nem ismer más, embert, mint bűnös enábert egy megromlotrtvilágban. Ez az ember sötét hatalmak tehetetlenül vergődő rabszolgája. Mindén önállósága csak látszólagos, minden méltósága csak talmi, alkotásain átok lebeg, céljai felett végzet lappang, világa a halál és pusztulás,' 'romlás és múlandóság törvénye alatt nyög. Ebben a világban minden bár oly jó szándék, erőfeszítés és áldozat eleve bukásra van 'ítélve. Haladás helyett egyik katasztrófából a másikba bukdácsol az emberiség. Hogy ez nem valami spengleri pesszimi&nus, hanem puszta realitás, azt a tapasztalat sajnos igazolja. _ w Ezért Isten igéjének ítélete alatt áll minden emberi mű, a kultúra is. (Eóm. 7a 14—24..) Legszebb virágai magukban hordják a hervadás illatát, az emberi szellem legnagyszerűbb erőfeszítései felett a múlandóság árnyéka lebeg. Az evangélium fényében a nevelés is képtelen vállalkozás. IA bűnös ember nevelhetetlen, legalábbis nevelés útján gyökeresen és végérvényesen meg nem javítható. Sokrates tévedett: a rosszaság S nem puszta tudatlanság, amit felvilágosítással el lehet oszlatni. A jóság nem tanítható, a kultúra, az erkölcs sajnos mindig csak máz marad a bukott ember arculatán s álóla döntő pillanatokban elővigyorog a kaini ábrázat. Lehet-e hát akkor nevelésről keresztyén értelemben s keresztyének között egyáltalában beszélni? Nevelhet-e a keresztyén ember, s van-e sajátos keresztyén nevelés? Ezekre a kérdésekre a következő cikkekben szeretnénk részletesen választ adni. Addig is azonban, kiindulásul néhány alapgondolatot próbálunk lefektetni. A keresztyénség és nevelés kérdése voltaképpen a keresztyénség és kultúra kérdésének egyik részlete. A keresztyénség ugyan nem egyenlő valamiféle kultúrával, lényege szerint más és több is annál, de azért nem kultúrátlan, vagy kultúráéi lenes. Sőt, mivel az embert és világát az egyetlen igazi mérték, az evangélium alatt szemléli, sub specie aeternitatis, egyedül tud igazi, Isten akarata szerint való kultúrát teremteni. Hiszen az evangélium fényében látjuk meg, hogy micsoda az ember, milyen az igazi, Isten teremtésében elgondolt humánum, emberiség. Az evangélium leleplező ítélete mutatja meg létü-nk s erőnk korlátáit s feltételeit, örömüzenete azonban megismerteti Isten kegyelmét és hatalmát is. Az evangélium ugyanis éppen erről az; isteni kegyelemről és hatalomról, megváltásunkról és Istenben elrejtett jövendőnkről szóló jó hír. Bukásunkat és végzetünket ugyanis azért közli az ige, hogy előkészítsen az örömhír befogadására: Isten megfordítja sorsunk kerekét, megállít, a lejtőn, magához von újra és új életet, uj létlehetőséget, exisztenciát ad nekünk. — Aki a Krisztusban van, uj teremtés az- Vetkőzzétek le az óembert és öltözzétek fel az új embert, mely Isten’ szerint te-) remteíett igazságban és valóságos szentségben. (Ef. 4, 24.). — Ez az új ember az igazi humánum várományosa, Isten ígéretének