Evangélikus Nevelő 1947-1948

1948. április - Időszerű kérdések - A győri evangélikus általános iskola gyermekkarának hangversenye

255 A győri evangélikus ált. iskola gyermekkarának hangversenye Fodor Kálmán jubileuma Április 11-én cs 14-én nagy ünnepe volt a győri ev-ang, általá­nos iskolának, de ünnepe volt ez a két nap az egész egyházközség­nek is. Kihatott az egész városra, sőt még azon túlra is. Ezeken a napokon mutatta be Fodor Kálmán egyházközségi kar­nagy, az ált. iskola énekkar-tanítója gyermekkarával a nagy nyilvá­nosságnak azt a műsort, amelyet visz magával a berni nemzetközi ifjúsági iskolaünnepségekre. A győri evang. iskola énekkultúrája jól ismert evangélikus egy­házi körökben. Fodor Kálmán munkássága túlhatott a cPunántúli egyházkerület keretein, sőt evangélikus egyházi közösségünkön is. Gyermekkarvezetöi működését nem mostanában kezdte, amikor már divatossá vált erre a térre lépni. A huszas években már jelentős eredményeket mutatott fel gyermekkarával. A harmincas évek elején már Budapesten, az Éneklő Ifjúság zeneakadémiai hangversenyén képviseli a vidék ilyirányú dalkultúráját. Helyes meglátással már a 20-as években a modern magyar gyermekkarirodalom felé fordul. Ezt a „terra incognita“-t ő fedezi fel talán elsőnek a „vidék“ szá­mára s ezzel komoly missziót teljesít. Küldetésszerűnek látja mun­kásságát, amelyet akkor is visz tovább, rendületlenül, amikor hosszú éveken keresztül egyedül kell járnia ezt az utat. . Munkája eredményének egyik legszebb gyümölcse, hogy a győri és győrkörnyéki ált. iskolákban mindenütt zeng már a gyermekek ajkán a komoly magyar művészek, zeneszerzők komoly művészi érté­ket képviselő modern magyar zenéje. Iskolai dalkultúrájának talán legszebb gyümölcsét most mutatta be kiváló gyermekkarával. — Az elmúlt év őszén az Országos Mű­vészeti Tanács azzal a felhívással fordult hozzá, hogy gyermekka ni­val képviselje a magyar vidék dalkultúráját a svájci nemzetközi ifjúsági énekünnepségeken. Azóta fáradhatatlan, és mindjobban el­mélyülő munkával készült gyermekkarával arra, hogy ennek a ki­tüntető bizalomnak megfeleljen. .Fodor Kálmánhoz méltónak bizonyult gyermekkara is. Áldoza­tos munkával dolgoztak a gyermekek, még a karácsonyi szünetben is be-hejártak az énekórákra. A 66 tagú kórus kiegyensúlyozottan tagolódik 3 szólamra. A tömör, mély, altra szépen épül az erőteljes, de bársonyosan meleg II. szoprán, s ezeket a tisztaesengésü, magasanszárnyaló (as-t éneklő) I. szoprán koronázza be. Minden szólam külön-külön is egészségesen ható éneket ad; nincs sem a szólamokból, sem a karból kiemelkedni vágyó hang. Ezért a kar összhatásában egészen különleges együttes. Az egyes szólamok intonálása kellemes, dallambevezetése biztos. Az iskolai" énekoktatás kiváló eredményét foglalja össze az énekkar egy kimagasló csúcsteljesítményben. A polifon-mozgású szólamok egymás mellett küzdve, egymást kergetve, tökéletes precizitással mozognak, csiszoltfinomságú pianóval éppen úgy, mint a hatalmas fortisszimók-

Next

/
Oldalképek
Tartalom