Evangélikus Nevelő 1947-1948
1947. november - Evangéliumi neveléstudomány - G. Gy.: Az egyház tanító és nevelés feladata
100 dák szobáiban elhelyezett szentírás, a finn villamosok perselye, őrizetlenül hagyott országúti postaszekrényei, hollandok ezrével utcán hagyott kerékpárja. És bármennyire őszinte, józan és éppen ezért sötét képet1 kelljen is rajzolnunk népünk erkölcsi színvonaláról, habár sokszor rejtetten is, működnek azért az elmúlt századok nevelő erői, él és hat az evangélium hatalma. Hogy egy egészen külsőleges dolgot említsünk: az a sok jól, rosszul •— legtöbbször rosszul — idézett bibliai hely, idézet, amit a közbeszédben, még újságjainkban is gyakran hallhatunk, olvashatunk, mégiscsak annak tanúsága, hogy volt itt keresztyén nevelés és köztudatba mentek át tételek, elvek, igazságok, amiknek evangéliumi eredete letagadhatatlan. Az egyház nevelő munkája azonban állandó feladat. Egy pillanatra sem lehet megállanunk s talán — ha ugyan van — a múlt eredményein megpihenni, dicsőségén elmerengeni. Olyan az egyház munkája, mint az úszó emberé: ha nem mozog, azonnal elmerül. Intő jelek vannak erre. Ugyanabban az Angliában, ahol olyan letagadhatatlan jelei vannak az egyház nevelő munkájának, megvizsgálta nemrégen egy tengernagy a tengerészújoncok hitbeli tudását és ijesztő eredményre jutott. Az ifjak egy része még Jézus nevét sem ismerte, sokan nem tudták a Miatyánkot, mások a Hiszekegyet, a legegyszerűbb bibliai igazságok sokuk előtt teljesen ismeretlenek voltak. Hasonló riasztó jelekről világszerte hallhatunk. Nincs tehát megállás az egyház nevelő munkájában csak megfeszített igyekvés van, célegyenest előre... Az egyház tanító és nevelő feladatát azonban nem csupán az úgynevezett hivatalos egyház szerveinek: lelkészeknek, tanítóknak, iskoláknak, egyesületeknek kell végezni, hanem mindnyájunknak. Mert mi vagyunk az egyház: te meg én. Jaj nekünk, ha azt, amit Jézus nekünk parancsolt, áthárítjuk az egyházi hivatalra. Mi vagyunk az egyház, szülők, apák, anyák; elsősorban nekünk kell tanítanunk és nevelnünk az egyház jövőjét: gyermekeinket. Amikor gyermekedet az első imádságra tanítod, amikor kamaszfiad vadhajtásait nyesegeted: az egyház tanító és nevelő feladatát végezed. Amikor otthonod melege, családi életed boldogsága kisugárzik hajlékod falai közül és sugarába von másokat is: az evangéliumi nevelés útját egyengeted. Amikor az evangélium lelkét magaddal viszed hivatalodba, műhelyedbe, utcára és piacra — az rajtad keresztül kiárad és nevel, közszellemet teremt, közéletet formál. Amikor az első keresztyén gyülekezetek feltünedeztek a római birodalomban, a háromszázféle keverékvallásába bele- csömörlött pogányság meglepetten figyelt fel rájuk. Valami mást érzett meg rajtuk, ami minden eddigitől elütött. Ezt az
