Dr. György Aranka: Evangélikus templomművészet Budapesten

A fasori templom

tételkor mondott beszéde tanúskodik: az: emlí­tett összegnél is többet gyűjtöttek. Érdekes meg­említeni, hogy a másvallásuak adományai több ezerre rúgtak.* Az állam nemcsak1 a gyűjtésre adott engedélyt, hanem a segélyt is megszavaz­ta. 1902. junius 23-án Mágócsy-Dietz Sándor ve­zetésével építőbizottságot jelölt ki a választmányi ülés, a bizottság azután 200.000 koronáért meg­vásárolta a Fasor egyik, a Városlijgethez közel­eső 1309 négyszögöles telkét. Dr. Bókay Árpád presbiter tette azt a nagy­fontosságú indítványt, hogy szoros kapcsolatban az új főgimnáziummal, emeljenek egy templomot is, »a főgimnázium egyházi jellegének kidombor rítására« továbbá »hogy a vallási életnek új köz­pontot teremtsenek.« Nem sokkal as iskola tel­ke után megvették a szomszédos 568 négyszög­ölet is, mely 95.000 koronába került.** 1903-ban azután a közgyűlés hitelt nyitott a templomépítési alapból 260.000-ig. A pályázat 1903. március 31-én járt le. Scho- dits Lajos terve nyerte az első díjat, Meínig Artúré a másodikat, Schubert és Hübschlé a harmadikat. Megvették ezenkívül Barcza Elek és Gerey Ernő tervvázlatait. Végleges tervet és költ­ségvetést azonban Pecz Samu műegyetemi tanár készített, aki versenyen kívül nyújtotta be ter­veit.*** Mindazokat a vállalkozókat fölsorolja az alap­kőben elhelyezett okmány, akiket Peaz Samu in­dítványára a munkálatokkal megbíztak. A min­ket leginkább érdeklő munkákat végezték: Sel- tenhoffer soproni cég, akik a harangokat szál­lította, Angster, aki Pécsen az orgonát készítette, !* Gimnáziumi értesítő, 1906, 15. oldal. ** Beszámoló jelentés, 25. oldal. *** Hittrich Ödön: Említett könyve, 55. oldal. 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom