Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)

2. ÁLLAM ÉS EVANGÉLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1848-49-BEN

rosszabb helyzetbe kerülnek, mint addig voltak. Ezért hivatkoztak - mint évszázadokon keresztül addig mindig sikerrel - történeti jogaikra. Ervelésük gyenge pontja nemcsak az volt, hogy egy polgári kormánnyal szemben ősi feudális jogokra hivatkoztak, hanem legfőbbképpen az, hogy egyházi szükségleteik egy részét más nemzetiségű és más vallású falvak adóiból fedezték. Az evangélikus kerületek tehát eleget tettek a felkérésnek és a Zay Károly által javasolt módot többé-kevésbé betartva megválasztották követeiket az értekezletre. A választásról elmondhatjuk, hogy igen demokratikus módon zajlott le, elsősorban a dunáninneni kerületben, ahol azt az egyházmegyékre bízták, ily módon ügyelve a lehető legaranyosabb képviseletre. A VKM levéltárában fennmaradt egy egyéni javaslat is, amelyet a már többször említett Haubner Máté dunántúli püspök nyújtott be a szeptemberi értekezletre. Haubner javaslata elismerte a királynak a kultuszminiszter által gyakorolt legfőbb világi (kiemelés az eredetiben) felügyeleti jogát az egyházak felett. Minden egyház számára belső autonómiát javasolt a különböző tisztségekre való választás és a szertartások felől való döntései tekintetében. A lelkészeket egyenlően fizesse az állam, évi 800 forint fizetéssel, az egyházközségek ehhez lakással, némi természetbeni juttatással és stólával járuljanak hozzá. Püspökök és esperesek ezen felül kapjanak olyan jövedelmet, amelyből a hivatalukkal járó utazási költségeket fedezni tudják. Az egyház irányítását, ideértve a legfőbb egyházi bíráskodás jogát is, egy a püspökből és 2-2 világi, illetve egyházi személyből álló konzisztórium gyakorolná, melyet a kerületi közgyűlés választ, és az állam fizet. Az országos kormányszékekhez, különösen pedig a kultuszminisztériumhoz felekezetileg arányosan nevezzenek ki ülnököket. A tábori lelkészeket önkéntes jelentkezés alapján az egyetemes közgyűlés válassza és ellenőrizze, de a VKM nevezze ki. Az egyházi alapítványokat a kultuszminisztérium kezelje az alapítók szándékainak figyelembevételével. Az egyházközségek maguk gondoskodjanak ingatlanaik fenntartásáról, a püspöki konzisztórium felügyeletével. A javaslat további részében PEIL-ben írt cikkével egybecsengően a közös, állami iskolák felállítása, és az óvodától az egyetemi szintig az oktatás teljes állami ellenőrzése mellett foglalt állást. Haubner egyházi javaslataiból az tűnik ki, hogy autonómia kérdésében próbált tekintettel lenni a jogos állami igényekre a jelentős állami dotáció fejében. Egyházkormányzati javaslatai a lelkészi elem, elsősorban a püspök javára döntötte volna el az egyház legfőbb irányítását. Javaslatai protestáns szempontból radikálisnak, de elméletileg megvalósíthatóak voltak, azonban úgy tűnik, hogy a katolikus egyházat is ilyen jellegű egyházalkotmány kereteiben képzelte el, ami nem bizonyult volna életképes megoldásnak. A javaslatot a minisztérium minden megjegyzés vagy kommentár nélkül iktatta. A következő fejezetből kiderül, hogy a szeptemberi értekezlet küldötteinek nagy része kevésbé radikálisan akarta megoldani állam és egyház kapcsolatának jövőjét.