Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)
BEFEJEZÉS
BEFEJEZÉS A z egyház a társadalomban élt és él. Ezért minden jelentős társadalmi, politikai változás kihat az egyház életére is. 1848-49, a polgári állam kialakítása, a függetlenség kivívása, majd a szabadságharc leverése és a megtorlás alapjaiban rázták meg a magyar társadalmat, és így alapvető kérdésekkel szembesítették a magyarországi evangélikus egyházat is. A vallásszabadság törvénybeiktatása, és az állami szubvenció ígérete a protestáns egyházak és az állam viszonyát alakították át. A szeptemberi értekezlet után a kérdés elvi szinten egyenlőre lezárult, a megtorlás pedig teljesen új helyzetet teremtett, a kiegyezés után újra kialakuló polgári államrendszer azonban ismét aktuálissá tette a kérdést. A jogilag emancipált protestáns egyházakat az állam egyre nagyobb mértékben támogatta anyagilag is, elsősorban az iskolák révén. Az 1848-ban oly határozottan védelmezett autonómia az állami támogatással egyenes arányban szűkült. A modern, centralizált polgári államberendezkedéssel nem fért össze a protestáns egyházak rendi eredetű autonómiája. 1848 tehát a jövő útjának első lépése volt az evangélikus egyház számára az állammal való viszonyban. 1848-49 az egész ország, és az evangélikus egyház számára is fordulópontot jelentett a nemzetiségi kérdésben. A szlovákokkal való fegyveres konfliktus, a szlovák nemzeti felkelés evangélikus vezetői révén, az egyház számára hosszan elhúzódó konfliktus kezdetét jelentette. Az evangélikus egyház számára az 1859-60. évi pátens-harc mutatta meg, hogy a szlovák elszakadási törekvésekkel az egyházon belül komolyan kell számolni. A pátenst az evangélikus gyülekezetek egyharmada, elsősorban a dunáninnen egyházkerület szlovákjai elfogadták. Karol Kuzmany vezetésével megszervezték a pozsonyi székhelyű, a pátens alapján szerveződő egyházkerületet, s ezzel megtagadták a szervezeti közösséget az evangélikus egyház többségével. A pátenses egyházkerület ugyan a kiegyezés után megszűnt, de a dunáninneni szlovák evangélikusok önálló egyházkerület utáni igényét csak az 1894-es zsinat tudta felszámolni, amikor adminisztratív úton átszervezték az egyházkerületet. A nemzetiségi konfliktus kisebb-nagyobb összeütközések révén végigkísérte az evangélikus egyház további történetét, időről időre lehetőséget adva az államhatalomnak, hogy beavatkozzon az evangélikus egyház belső életébe. A forradalom és szabadságharc alatt megbomlott közrend, a régi társadalmi rend gyors összeomlása, majd a harcok megindulása az evangélikus egyház addigi belső életét is visszavonhatatlanul megváltoztatták. Az egyházi adó fizetésének megtagadása sok evangélikus gyülekezetben 1848-49 folyamán az első lépés volt a népegyházi keretek felbomlása felé. A forradalom és a háborús viszonyok nem tettek jót az „erkölcsöknek", a társadalmi normák gyors bomlásnak indultak. A szabadságharcot követő passzív ellenállás a társadalmilag elismert törvénykerülő magatartás időszaka. Az egyház ezeket a negatív jelenségeket folyamatosan érzékelte, és próbálta kezelni.
