Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Az evangélikus egyház Magyarországon 1848-49-ben. Budapest 2002. (Societas et ecclesia 5.)
6. MEGTORLÁS AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZBAN
A szabadságharcot szintén támogató izraelita hitközségeket magas hadisarc megfizetésére kötelezték, és két, a szabadságharcban részt vett rabbit be is börtönöztek. 359 Mint említettük, a kutatások hiánya miatt egyenlőre nem tudjuk, hogy pontosan hány evangélikus lelkészt, és milyen vétségekért ítéltek el a szabadságharc után. Fentebb már volt szó néhány kiemelkedő személyiség szabadságharc alatti szerepéről, és későbbi sorsáról. A haditörvényszékek nem mindig azokat a lelkészeket ítélték el, akik valóban a legtöbbet tettek a szabadságharcért, hanem sokszor feljelentésektől, régi haragosok bosszúállásától, és az elrettentési szándéktól függött az „igazságszolgáltatás" működése. 1848. december végén a Pozsonyba bevonuló császári katonaság letartóztatta a menekülésre nem hajlandó Rázgát, és a városháza, majd a vízikaszárnya épületében bebörtönözték. Feljelentői a pozsonyi színigazgató Georg Wilhelm Megerle, illetve Josef Baumann és Moritz Weichelberg színészek voltak. Ok 1849 januárjában tett vallomásukban pontosan idézték Rázgának a „Zöldfa" erkélyéről elhangzott beszédének terhelő részleteit. A halálos ítélet már ekkor megszületett, de végrehajtására nem gondolt a Rázgát még Prágából jól ismerő Windischgrätz. Az eljárást Haynau fővezéri kinevezése után (1849. május 30.) 1849 júniusában újították fel. Vallomásában hiába hivatkozott Rázga arra, hogy csak a Húrban által jelentett veszély ellen lépett fel; a terhelő vallomások, újságcikkek és prédikációs vázlatok megpecsételték sorsát. Fogsága idején arról számolt be feleségének, hogy lelkésztársa, August Raabe is feljelentői között volt. 360 A hadbírósági iratokból azonban kiderül, hogy Raabe nem volt hajlandó terhelő tanúvallomást tenni lelkésztársa ellen. Ennek ellenére a hadbíró Raabét is a Rázgát terhelő tanúk között sorolta fel azzal a Karl Keller vincellérrel együtt, aki nem is hallotta Rázga beszédét. 361 Hiába jártak közben érte Haynaunál személyesen Pozsony előkelő hölgyei, hiába igyekezett felesége is felhasználni a még Prágából származó, az udvarnál meglévő kapcsolatait. A pozsonyi asszonyok közbenjárására állítólag Haynau csak annyit mondott: ,JLógnia kell, elrettentő példa gyanánt valamennyi lázadó számára." 362 1849. június 18-ra virradó hajnalban, titokban hajtották végre a halálos ítéletet, mert féltek, hogy Rázga hívei esetleg kiszabadítják lelkészüket a közeli Komárom védőinek segítségével. A kivégzés előtt lelkésztársa, Simkó Vilmos nyújtott neki lelki vigaszt, és ő jegyezte fel imádságát is, amelyet a siralomházban mondott 363 gyülekezetéért, családjáért, a császárért és elítélőiért. Imádsága vége állítólag így hangzott: „Áldom drága hazámat, és kívánom, hogy nemsokára szabaddá legyen és boldoggá." Feleségét és öt gyermekét a pozsonyi gyülekezet gondoskodására bízta. Teste hajnaltól napnyugtáig lógott a bitófán, hogy elrettentésül szolgáljon. 359 Hermann 1999. 417. p. *° Kumlik: 63. p. 361 Zakar: 68. p. 342 Uo. *' Schmidt Károly - Markusovszky Sámuel - Ebner Gusztáv - Freszmuth Frigyes: A pozsonyi ág. hitv. ev. egyházközség története II. Pozsony, 1906. (továbbiakban: Schmidt) 63. p.
