Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700-1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Budapest 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 36.)
Tanulmány - III. Nyomdatitkok és szerzőségi kérdések
is, hogy Elias Miletz pozsonyi lelkész fiatalkorában látta a mű néhány fejezetének kiadatlan magyar fordítását (64): az 1741-es elöljáró beszédben (20.§) majd a fordítót is megnevezi, ez gróf Pekry Lőrinc, Petrőczy Kata Szidónia férje. Az október 14-i cédula (65) néhány a másolónak szóló utasítást tartalmaz. 1735. május 22-én Sartoris közli, hogy megkapta mind eredeti kéziratát, mind a tisztázatot, és 25 ívnyi másolásért 2 forintot és 10 garast küld megbízottjával (66). E levél további részében, valamint következő céduláján (68) Haynóczinak a magyar egyház- és irodalomtörténetet érintő kérésére reagál. Hogy a megkapott másolat az elmúlt őszi megbízás melyik és mekkora része, nem tudni, ahogy azt sem, hogy az 1735. november 21-i cédula még mindig az Arndt-mű nyomdai kéziratának elkészítésére vonatkozik-e (69). Az első levél szóhasználata („az érdemes Vázsonyi tisztelendő úrral... együttesen erőlködünk a néhai Arndt Igaz keresztyénségének magyarra fordításán") eloszlatja Vázsonyi szerepével kapcsolatos kételyeinket, melyet az 1741-es elöljáró beszéd dodonai fogalmazása ültetett el (21.§): „Ennek penig a' fordításnak eredetiről tudom, ha kívánod, értésedre adni, hogy az első könyvnek 20 első részeit ki vévén (mellyeket én németből magyarrá fordítottam) a' többit mind írásban vettem b.e. Vásonyi Márton Uramtól a' Vadosfalvi Artikuláris Eklesiának Néhai érdemes Tanítójától, minekutánna azoknak némelly részeit T Bárány György Uram valamennyire, a' mennyire a' makulált papirosokon lehetett, revideált volna. Ha a' jó ember a'fordítást maga vitte e' véghez (a' mint én hiszem ezen okból, mivel nagyob része maga keze irása volt, és valamennyi, a' kalamusból tsak akkorfolytnak láttatott) vagy mástól szerzetté, én azt az ollyan embereknek visgálásokra hagyom, a' kiknek más dolgok nintsen. Elég légyen az, hogy én a' b.e. férfiutói mint velem egy szivii Atyafiutói gyakor szóval és Írással serkentetvén a' makulált írásokat kezem alá vettem, olvasgattam, jobbitgattam és a' nyomtató prés alá készitgettem és ezt annál örömestjebb tselekedtem, mivel ezen könyvnek gyakor olvasásában nagy édes izet kóstoltam még Akadémiai Sanyaruságomban." Hogy itt Sartoris akaratlanul kérdőjelezi-e meg tulajdon - korábban is kifejezett meggyőződését Vázsonyi szerzőségéről, vagy tudatosan biztosítja-e be magát a plágium esetleges vádjai ellen, nehezen dönthető el. Nyilvánvalóan csak az bizonytalanította el, hogy tudomást szerzett korábbi kéziratos fordítás létezéséről, s elhunyt társát meg nem kérdezhetvén számolt azzal a valószínűtlen lehetőséggel is, hogy a Pekry-féle szöveg került Vázsonyihoz. A rejtély ugyan nem oldható meg egyértelműen, mert ma csak annyival tudunk többet Sartorisnál, hogy Vázsonyi biztosan nem Dobay Székely András fordítását 183 tulajdonította el, a Miletz által látott szöveggel viszont nem tudjuk a nyomtatványét egybevetni. A pro és kontra érveket - Sartoris óvatosságát, a Vázsonyi-életrajz hézagait, a többi fordításról feltételezhető dolgoOSzK Quart. Hung. 300.
