Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700-1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez. Budapest 2000. (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 36.)
Tanulmány - III. Nyomdatitkok és szerzőségi kérdések
III. Nyomdatitkok és szerzőségi kérdések „A közöttünk szerfelett összeomlott igaz kereszténység felépítésén, bár kevesen, derekasan dolgozunk. Le is fordítottunk néhány írást, hogy ezekkel segítsünk bajainkon, ám hogy kiadjuk őket, az idő mostohasága és rendkívüli ínségünk megakadályozza. " 91 1. Haliéi magyar nyelvű kiadványok' 8 A II. Carolina Resolutio 1734-ben lehetővé tette a protestáns egyházak számára szuperintendensek választását. Ezzel az összes egyházkerületben megkezdődtek az ilyenkor szokásos viszályok, a dunántúli evangélikusoknál ráadásul nyolc évig húzódott a jelölési-választási procedúra. Az egyik jelölt, Sartoris János így írt eközben (68): „Ha valaha érvényes volt, most érvényes a mondás: »qui bene latuit, bene vixit«. Többet ér lennünk, mint látszanunk. Sokkal többet ér Isten művét feltűnés nélkül előmozdítanunk és országát az emberszívekben terjesztenünk, mint hogy a fődologtól világi feladatra szólítsunk el embereket." Mivel lehet Isten ügyét, vagy ahogy Feiler idézett versében olvastuk, „a szent élet vitelét" előmozdítani? Elsőként a prédikálásra kell gondolnunk, de hogy milyen volt a magyar pietista igehirdetés, arról nem sok mondható. Bizonyára nem maradt hatás nélkül, amikor elhangzott, de számunkra elveszett. Ránk maradt ugyan néhány gyászbeszéd," de nem valószínű, hogy éppen ezek alapján lehetne jellemezni a dunántúli pietizmust. A prédikálás után a tanítás jön a sorban, s ezzel már el is jutottunk ahhoz a „fődologhoz", amelynek terén a magyar pietisták számunkra megfoghatóan is maradandót alkottak: a tanítás eszközeihez, a kátékhoz, áhítatos könyvekhez, a magyar nyelvű teológiai irodalomhoz. A tanítás ugyanis nemcsak a már említett iskolákban folyt: éppen ezek ritka volta indokolta, hogy a hallei irányzatnak elkötelezett lelkészek más médiumot is teremtsenek „Isten országának a terjesztésére". 1,7 Vázsonyi Márton August Hermann Franckénak 1722. április 11.: 39. *" A következő fejezet részletei megjelentek: Cscprcgi: Orban 1997. m Torkos András: A cédrusfának siralmas esete. Lipcse, 1723. Tóth Sipkovits János: Az Isten népének lakása. Lipcse, 1723. Vázsonyi Márton: Siralomnak völgyébe. H.n. 1734. Bárány János: Az Isten házábanégő és világosító világosság. H.n. 1756. Ezt még Miskei Ádám Ostffy Mihály fölött mondott beszéde (1753) egészíti ki: kéziratban SEL.
